ISTEN VÁR RÁD!!!

"Te pedig most állj meg, hogy elmondjam neked az Isten beszédét" (1. Sám. 9.)

Naptár

szeptember 2020
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30

03.
július

Zárszó

Laci73  | 

A ma délelőtti istentisztelettel lezárult egy korszak az életemben, s ezzel együtt ezt a blogot is befejezem.

2006. decemberében még Hódmezővásárhelyen kezdtem el vezetni, s ha jól számoltam, akkor kicsit több, mint 450 bejegyzést írtam. Ezen idő alatt 91.220 alkalommal kattintottak rá, s olvasgatták ezeket rövidebb - hosszabb ideig.

Köszönöm mindazoknak, akik az elmúlt négy esztendőben szeretettel fordultak felénk, s köszönjük a mai napon kapott kedves szavakat és ajándékokat!

Isten gazdag áldását kérem az orosházi gyülekezetre, a leánygyülekezetekre és az egész város életére. A jövő felé tekintve biztos vagyok benne, hogy szépen fognak továbbmenni az alkalmak, de ezt csak összefogással és szeretetben lehet elvégezni. A sok - sok szolgálathoz adjon az Úristen erőt a már itt szolgáló és a hamarosan érkező új lelkésznek is! Terjedjen az evangélium és minél többen találkozzanak az élő Jézus Krisztussal!

Új korszakhoz új blog tartozik: http://iskolalelkesz.blog.hu/  (A telefonszámom és az e- mail címem természetesen nem változik.) A blogon elsősorban augusztus elejétől (közepétől) lehet majd beszámolókat és gondolatokat olvasni  - egyelőre csak egy bemutatkozás olvasható.

Itt pedig az új szolgálati helyem életében tudtok bepillantani: http://www.levok.hu/

Isten óvó szeretete kísérje mindenki életét!

 

Költözés közben döbben rá az ember, hogy milyen sok cucca van és milyen sok marad, még akkor is, ha egy csomót már elajándékozott vagy kidobott. Csak jönnek a dobozok, újra és újra, s látszólag soha nem szűnik meg a számuk. (Rengeteget hoztam már haza, azt hittem bőven elég lesz - s még a dolgaink fele sem fért el bennük...)

.....s a dobozok, még mindig csak jönnek és jönnek, de él a remény, hogy egyszer a végére érünk a pakolásnak!

 

Költözés miatt szeretnénk elajándékozni ezt a két kis állatot: egy törpe nyuszit és egy koronás tengerimalacot.
Két jó barát, lehetőleg egy gazdit keres, de külön is levihető!



 

Szeretettel továbbítom  Ákos és a Sámuel csoport meghívóját:


"Bár a családi istentisztelet is nyári pihenésre megy, ne csüggedj mert vár nem is egy, hanem két fantasztikus nyári program! Két nyári családi nap, két kirándulás. Ha szeretnél egy emlékezetes napot, beszélgetést, együtt lenni a barátaiddal és sok játékot akkor gyere velünk! Várunk titeket a szüleitekkel együtt!  

Mikor?

2011-07-16 Pusztaottlaka – Vadaspark

2011-08-06 Gádoros – Tóth család

Jelentkezés a lelkészi hivatalban vagy a 06-20-8245374 –es telefonszámon, kérem jelezzétek ha valaki autóval tud jönni.

Isten áldjon benneteket és nagyon szép nyarat kívánok!"

24.
június

Mai magvető

Laci73  | 

 "Kiment a magvető vetni. Vetés közben némelyik mag az útfélre esett, és eltaposták, vagy megették az égi madarak. Némelyik a sziklás földre esett, és amikor kihajtott, elszáradt, mert nem kapott nedvességet. Némelyik a tövisek közé esett, és amikor vele együtt felnőttek a tövisek is, megfojtották. Némelyik pedig a jó földbe esett, és amikor felnövekedett, százszoros termést hozott." Majd emelt hangon hozzátette: "Akinek van füle a hallásra, hallja!"

Nem csak pózoltam benne, hanem száguldoztam is Gádoros City útjain! Nagyon jó jármű!

22.
június

Szombat - IFI

Laci73  | 

Szombaton 17.00 órától szeretettel várok

mindenkit az IFI -re!

A gyülekezeti terem udvarán kezdünk - remélem jó lesz az idő, bár az előrejelzés mást mutat... ha esik az eső, akkor sincs gond, hiszen az imádság, beszélgetés, éneklés, játék és a jókedv nincs az időjáráshoz kötve!

 

20.
június

Hírek

Laci73  | 

1. Június 26 -án vasárnap vendégeink lesznek az istentiszteleteinken, Blatniczky János Dániel szügyi evangélikus lelkész és felesége Blatniczkyné Hammersberg-Ganczstuckh Júlia. (János jelölt a megüresedett lelkészi helyre.)

VASÁRNAP LESZ AZ UTOLSÓ CSALÁDI ISTENTISZTELET, EZEN ÁKOSSAL ÉS JÚLIÁVAL VÁRLAK BENNETEKET! GYERTEK, MERT KOMOLY MEGLEPETÉSSEL KÉSZÜLÜNK! (Tudom, hogy a tanévzáróval vége szokott lenni a családi istentiszteleteknek, de most érdemes lesz "ráhúzni" egy kicsit! :-)

10.00 ÓRAKOR BLATNICZKY JÁNOS FOGJA AZ IGEHIRDETÉS SZOLGÁLATÁT VÉGEZNI, S Ő FOG SZOLGÁLNI AZ IDÉNYZÁRÓ REMÉNYSÉG ISTENTISZTELETEN IS 17.00 ÓRÁTÓL.

MIND A HÁROM ALKALOMRA SZERETETTEL VÁRUNK BENNETEKET! (A CSIT és a RIT szeptember elején folytatódik tovább!!)

(Ehhez a témához kapcsolódóan jelzem itt is, hogy június 27 -én 17.00 órától a Győry Vilmos teremben Presbiteri és Képviselő - testületi ülés lesz, ahol a lelkészi munka folytatásának feltételeiről lesz szó.)

---------------------------------------------------------------------------------------------

2. Tegnap AGAPÉ volt a Reménység istentiszteleten. Ezen egy kellemes meglepetésben volt részünk Gabival: Búcsúzóul 2 igazán egyedi és különleges ajándékot kaptunk: Egy RIT logóval ellátott órát és egérpadot. (kép lejjebb)

KÖSZÖNJÜK!!

(Hivatalosan július 3 -án lesz az utolsó szolgálatom Orosházán, a 10.00 órási istentiszteleten, majd az azt követő héten fogunk Budapestre költözni. Ekkor be fogom fejezni ezt a blogomat, s egy újat kezdek. Új korszak, új blog!)

Költözésünk miatt szeretnénk elajándékozni Boby nevű, egy éves, keverék, kan, kistestű kutyánkat.

Játékos és nagyon éber!

Akit érdekel, kérem jelentkezzen!

Új tipusú oltási könyve van.

 

04.
június

Tegnapi bográcsos

Laci73  | 

Tegnap egy gyülekezeti délutánt tartottunk, ahol Szász Pista bácsi készített egy finom bográcsost és utána együtt szurkoltuk végig a válogatott focimeccset.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Pista bácsi készíti a vacsorát

A vacsora!

Megjött a pünkösdi HARANGSZÓ újság!!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Jó étvágyunk volt! :-)

Egy keresztény zenész őszinte vallomása a búcsúkoncerten. Nem a zenéről szól, hanem rólunk!

2.30 -tól megrázó, őszinte és nagyon mély! Hallgasd meg!

https://www.youtube.com/watch?v=kF2uXgifdjs&feature=related

Szeretettel teszem közzé Ördögh Endre lelkésztestvérem - valóban szép és igényes - oldalát.

http://ordogbandi.co.cc/

Ezek keresztül is lehet ismerkedni a vasárnapi szolgálatokat végző vendégünkkel. 

Az életéről írt sorokat itt is közzéteszem:

"1969. február 23-án születtem Budapesten. Középiskolai tanulmányaimat a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban végeztem el 1987-ben. Érettségi után az ELTE Bölcsészettudományi Karának történelem-latin szakára jelentkeztem. Mivel felvételemet a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemre irányították át, ideiglenesen várni kívántam az egyetem elkezdésével. Így az 1987-88-as tanévben képesítés nélküli pedagógusként dolgoztam. Ebben a tanévben ért döntéssé az az évek óta formálódó indíttatás, mely végül is meghatározta pályámat: beadtam jelentkezésemet az Evangélikus Teológiai Akadémiára. A sikeres felvételi után 1988-89-ben sorkatonai szolgálatot teljesítettem.

Az 1989-90-es tanévben kezdtem meg teológiai tanulmányaimat, amelynek ideje alatt folytattam a versenyszerű sportot: a kosárlabda NB II. Keleti Csoportjában játszó Ferencvárosi Vasutas játékosa voltam. A záró szigorlat megállása után 1993. július 3-án Szebik Imre püspök úr szentelt lelkésszé, majd pedig küldött ki 1993. augusztus 15-i hatállyal Bakonyszentlászló-Bakonytamási-Zirc gyülekezeteibe segédlelkészi szolgálatra. A lelkészképesítő vizsga letételét követően ugyanezen gyülekezetek lelkészükké választottak. Segéd- ill. gyülekezeti lelkészi szolgálatom ideje alatt 1993. december 1-től kezdve folyamatosan voltak helyettes lelkészi megbízásaim, így gyakorlatilag a megye északkeleti részének mindegyik gyülekezetében – Sikátorban, Veszprémvarsányban, Lovászpatonán, Nagydémen, Vanyolán és Csóton – végeztem szolgálatot. Az aktív sportolás eközben sem szakadt félbe, a 2007-2008-as szezonig a megyei III. osztályú Bakonyszentlászlói SE igazolt labdarúgója voltam.

A gyülekezeti szolgálat mellett az egyházi élet számos más területén is megtaláltak a megbizatások. Kántorképzés, liturgiai és lelkészképesítő bizottsági munka, országos lelkészi munkaközösség, egyházkormányzás, zsinat: mindezekben választó, küldő gyülekezetek, testületek bizalmát élvezhettem és igyekeztem megfelelni az elvárásoknak. Dátum és megbizatás szerint így nézett ki mindez :1992-2008: Kántorképző Intézet, tanfolyamlelkész, ének-, harmónium és orgonaoktató, 2004-től tanfolyamvezető; 1998-2008: Ágendaszerkesztő és Liturgiai Bizottsági tagja; 2000-2008: Lelkészi Munkaközösségek Országos Szövetségének elnöke, a Zsinat hivatalbóli tagja, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület Lelkészképesítő Vizsgabizottságának tagja, A győri Péterfy Sándor Evangélikus Oktatási Központ Igazgatótanácsának tagja, az Ösztöndíj Bizottság tagja; 2003-2008: a Veszprémi Evangélikus Egyházmegye esperese.

A közéleti szerepvállalás is helyet kapott ez idő alatt. Bakonyszentlászlón 1998 és 2008 között önkormányzati képviselő voltam (2002-2006 között a Pénzügyi Bizottság elnöke), 2004-től 2008-ig a Veszprém Megyei Közgyűlés Bűnmegelőzési és Közbiztonsági Bizottságában dolgoztam.

Magánélti válságom miatt 2008 tavaszán úgy döntöttem, hogy lemondok bakonyszentlászlói lelkészi állásomról, az ehhez kapcsolódó, illetve ezekből fakadó egyházmegyei és egyházkerületi tisztségeimről, és a lakóhelyemhez kötődő közéleti feladatokról. Ezen túl az egyházvezetés határozott akaratának eleget téve szolgálatom összes többi területéről is távoztam. 2008. július 15-ig a Sarepta Budai Szeretetotthonban szellemi és testi fogyatékosok ápolójaként és lelkigondozóként dolgoztam. Időközben beadott pályázatom kedvező elbírálását követően 2008. július 1. óta a Péteri Evangélikus Egyházközség lelkésze vagyok.

2008. október 22-én kötöttem házasságot Hoffmann Ágnes hegedűművész-tanárral, gyermekünk, Anna Rebeka 2009. július 18-án született."

 "Azt hiszem nem tévedek, ha az állítom, hogy a népegyházi keretek között, igen sok esetben fő szerepet játszik a hagyomány és a megszokás. Még azok is, akik az istentiszteletre járnak, sokszor láthatatlan hártyával vannak bevonva, amelyről mindaz lepereg, ami Isten igéje felől érkezik hozzájuk. A világon mindenhez hozzá lehet szokni, az evangélium hallgatásához is." (Theo Sorg)

Június 2 -án mennybemenetel ünnepe lesz. Ezen a napon két istentisztiszteletet is fogunk tartani: 10.00 órától a templomban és 17.00 órától a gyülekezeti teremben.

"Áldozócsütörtök, áldozónap, Urunk mennybemenetelének ünnepe (Ascensio Domini) húsvét után a 40. nap, ekkor ünnepli a kereszténység Jézus Krisztus mennybemenetelét. A hazai katolikusok inkább az első két kifejezés valamelyikét, míg a protestánsok a harmadik megnevezést használják."

 

 

Sík Sándor: GALILEAI FÉRFIAK  

Galileai férfiak,
mért néztek az égre?
Mért, hogy forró könny fakad
férfiak szemébe? -
Jézus Krisztus visszajön,
Jézus Krisztus él!
Galileai férfiak,
mért, hogy tétlen álltok?
Vár a Kelet és Nyugat,
Krisztus bízta rátok.
Hirdessétek mindenütt:
Jézus Krisztus él!

Galileai férfiak,
Fel a küzdőtérre,
Minden népek szomjasak
Az Élet Vizére,
Választottak, bennetek
Jézus Krisztus él!

Galileai férfiak,
milyen jelre vártok?
Ő tinéktek Lángot ad,
Égből küldi rátok.
Várjatok még tíz napig,
Jézus Krisztus él!

Galileai férfiak,
Mért, hogy sírva néztek,
Jézus Krisztus itt marad,
Úgy ígérte néktek!
Világvégig véletek,
Jézus Krisztus él!

Galileai férfiak,
ha majd jön az óra,
élőket és holtakat
hív majd számadóra:
a nagy Bíró visszajön,
Jézus Krisztus él.
 

Június 5-én gyülekezetünk vendége lesz Ördögh Endre evangélikus lelkész -aki, jelölt az orosházi lelkészi állásra - és felesége Hoffmann Ágnes hegedűművész - orgonista.

Mind a három vasárnapi istentiszteletünkön jelen lesznek, a Családi istentiszteleten éneket fognak tanítani, a főistentiszteleten és a Reménység istentiszteleten pedig lelkész úr fog prédikálni és felesége a zenei szolgálatban fog közreműködni.

Mindenkit szeretettel hívunk és várunk!

 

24.
május

Bográcsos!!!

Laci73  | 

Jövő pénteken - június 3. -  a magyar labdarúgó válogatott egy hihetetlenül izgalmas edzőmeccset fog játszani Luxemburggal. Többen felvetették, hogy ezeket az izgalmakat csak úgy fogják kibírni, ha előtte összejövünk, főzünk egy jó bográcsost és együtt szorítunk a csapatért. Természetesen projektorral kivetített "nagyképernyős" meccsnézés lesz! :-)

Ha te is úgy érzed, hogy jobb együtt szurkolni, mint egyedül és közben van kedved egy jó enni és beszélgetni, akkor szeretettel várunk!

Kezdés: 18.00 óra

Meccskezdés: 20.00 óra

(Visszajelzést kérek személyesen vagy a hivatalon keresztül, hogy kb. tudjunk tervezni az ennivalóval.)

Laci

1. Szombaton kerül megrendezésre Bonyhádon a Déli Egyházkerület Missziói Napja. Azok, akik a közös buszra jelentkeztek, reggel 5.30 -ra jöjjenek a Táncsics Mihály Gimnázium parkolójába.

2. Az itthon maradt fiatalok számára Bianka - és talán Józsi - fog ifit tartani a megszokott helyen, a gyülekezeti terem udvarán a röplabda pályánál.

3. Vasárnap 16 fiatal fog konfirmálni. Kérem a presbitereket és a fiatalokat, hogy legkésőbb 9.45 -ig jöjjenek a gyülekezeti terembe - a fiatalok hozzák magukkal a kiosztott albákat!

4. Vasárnap este nem lesz Reménység Istentisztelet, mert Rákász Gergely fog a templomba koncertezni. A jegyek kb. 1.400 - és 2.000 forint között vannak.

 

A mai alkalommal, a Reménység istentisztelet keretében, Ákos 5 tizenévest és a kisgyermeket keresztelt meg. (Mobillal készült nem túl jó képek.)

Délután három órától volt a konfirmációi vizsga, ahol 25 fiatal válaszolt a kérdésekre. 

Szombaton Pintér Béla volt a gyülekezetünk vendége egy szabadtéri evangelizáción. Hála Istennek sokan elfogadták a meghívást és egy csodálatos délutánt tölthettünk együtt.

Egyenlőre néhány képet teszek fel, s igyekszem összegyűjteni más képeket, kisfilmeket és híreket is az alkalomról - sőt még a saját benyomásaimat is le fogom írni. :-) (Köszönöm Bánki Horváth Gyurinak és Adriennek a sok szervező munkát.)

Íme egy beszámoló - videóval . http://effata.info.hu/szeretet-elmeny/

Az Árpád kertben álló színpad köré vártuk az érdeklődőket: - (A harmadik és negyedik kép között egy kis "szünet" van, nem értem miért......)

 

 

 

 

 

 

 

20.
május

Programok

Laci73  | 

 

 

                                                                                                                                     Mivel a következő időszakban sok áldott alkalom lesz, adok egy kis összefoglalást az előttünk álló eseményekről: 

Május:

Május 21. - szombat 17.00 óra - Pintér Béla koncert az Árpádkertben

Május 22. vasárnap 15.00 óra - konfirmációi vizsga a templomban

Május 22. vasárnap 17.00 óra - Reménység istentisztelet 6 keresztelővel

Május 28. szombat - egyházkerületi misszió nap Bonyhádon - több, mint 60 jelentkező van a gyülekezetünkből

Május 29. vasárnap 10.00 óra - konfirmáció ünnepi istentisztelet

Május 29. vasárnap 19.00 óra - Rákász Gergely koncert templomunkban

Május 31. kedd 17.00 óra - presbiteri ülés

Június:

Június 5. vasárnap - mind három istentisztelet - vendég igehirdető szolgálata

Június 12. vasárnap - PÜNKÖSD - 9 keresztelő a gyülekezetünkben, különböző alkalomakon

Június 13. hétfő 10.00 óra - az óvodások tanévzáró istentisztelete templomunkban

Június 19. vasárnap 10.00 óra - tanévzáró istentisztelet

Július 3. vasárnap 10.00 óra - búcsúistentisztelet

A szokott rend szerint:

Minden kedden és pénteken reggeli áhítat, vasárnaponként Családi és Reménység istentisztelet, csütörtök esténként esti istentisztelet, minden hónap második és negyedik vasárnapján Tipegők istentisztelet, és minden hónap második csütörtökén Férfiak sátra.

 
 

Május 22. -én vasárnap 15.00 órától 25 fiatal fog templomunkban konfirmációi vizsgát tenni. A mai napon közösen készültünk erre az alkalomra egy konfis délután keretében. Először alaposan átnéztük a feladatokat a templomban, majd egy kötetlen beszélgetés, játék és szalonnasütés következett! (telefonnal készült nem túl jó képek.)

(Ákossal készültek a gyerekek, egy év kemény tanulás áll mögöttük! Reméljük látszani is fog :-)

 

20.
május

Óvodai hittan

Laci73  | 

Ribárszki Ákos iskolalelkészünk Finnországba járt, s Gabival helyettesíthettük őt az óvodai hittanórákon.

Nagyon jó volt újra kisgyermekek között lenni!

Ide kattintva az Orosházi Városi Televízió vallási műsorai közül az evangélikus adások láthatók - Útkereső

18.
május

Lelkészváltás

Laci73  | 

Kedves Barátaim!

A sok - sok adminisztrációs feladat vége felé már szinte biztosnak látszik a következő esemény:

2011. augusztus elsejétől a Pestszentlőrinci Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola ás Gimnázium iskolalelkésze leszek és - amennyire erőm engedi -  Győri Gábor lelkész úr mellett fogok szolgálni a gyülekezetben.

http://hu.wikipedia.org/wiki/Sztehlo_Gábor

Ezzel kapcsolatban a 2011. május 31. -én 17.00 órakor kezdődő presbiteri ülésen fog elhangozni a pontos tájékoztatás a prebitérium felé, s a Harangszó újság következő számában is meg fog jelenni egy írásom. (Tervbe van véve június elején egy másik tájékoztatás is, de ez a Szerkesztő barátom asztala. :-) 

Néhány fontos dátum ezzel kapcsolatban:

2011. május 31. - a presbitérium tájékoztatása

2011. június 1. - átadom Ribár esperes úrnak az igazgatólelkészséget (éppen lejárt a három éves megbízatásom)

2011. július 3. vasárnap 10.00 óra- búcsúistentisztelet. (Eddig a dátumig minden megy a maga rendjén, végzem a szolgálataimat.)

Egy fontos gondolat: Nem emberek miatt megyek el, hiszen sokan tartóztattak volna. "Különös igaz ez Ribár János esperes úrra, akinek a szeretetét különös is éreztük - remélem ő is a mi részünkről. Rengeteget tanultam tőle, sokat kaptunk emberileg és lelkileg a szolgálataiból és a közös beszélgetésekből. Tudom, hogy mennyire sajnálja a távozásunk, de biztos vagyok benne, hogy a testvéri - "atyai - fiúi" kapcsolat megmarad köztünk."

A távozásnak egészen más oka van: Isten akaratát látom a váltásban. Senki ne keressen más magyarázatot.  A Harangszó számára így fogalmaztam meg az okot: "Nem többre vagy jobbra vágytam, amikor a távozás mellett döntöttem – ilyen soha nem volt bennem, nem vonzottak címek és rangok - hanem másra, olyan területre, amely jobban illik a személyiségemhez, ahol jobban meg tudom valósítani azokat az elképzeléseimet, amit én egy XXI. századi lelkészként helyesnek tartok." 

Egyelőre többet nem írok, mert az a szolgálati út, hogy először a presbitériumot tájékoztassam a kialakult helyzetről. 
 

.....ja, és egy kérés: Szeressétek az utódom, mert őt is Isten küldi közétek! :-)

 Minden keresztény Testvérünket szeretettel várjuk!

 

Szeretettel küldök néhány képet a hétvégi konfirmandus táborról - még teszek majd fel.

(16 -an fognak konfirmálni, most kilencen tudtak eljönni.)

A városi tv -ben hétről - hétre láthatóak vallási műsorok.

http://ovtv.oroshaza.hu/ - a bal oldalon a kamerára kell kattintani, majd alul "a korábbi adásaink innét letölthetőek" szövegre, és ott megkereni a megfelelő műsort. ÚTKERESŐ

Szeretettel ajánlom a LEGUTÓBBIAKAT:

Április 6. - Ribárszki Ákos és az az óvodások - óvodai hittanóraba lehet betekinteni

Április 13. - Kovács Árpád református lelkész

Április 20. - Dr. Laurinyecz Mihály katolikus plébános

Április 27. - Az adventista gyülekezet műsora

04.
május

Néhány hír

Laci73  | 

1. A hétvégén a konfirmációra készülő fiatalokkal Nagyszénásra megyünk egy csendes hétvégére. Találkozunk pénteken 16.15 - kor a vasúti pályaudvaron.

2. Fásítás kezdődött a templomkertben. A korábban kivágott - beteg és veszélyes - fák helyére újakat ültetünk. Aki arra sétál megnézheti, remélhetően néhány év múlva nagyon szépen megerősödnek.  

3. Vasárnap a szokott időben - 17.00 óra - és a szokott helyen - Győry terem - folytatódnak a Reménység istentiszteletek.

4. Május 14 -én - ökumenikus szertartás keretében - lesz az Alvégi temetőben az elkészült szóróparcella megáldása. (Erről még pontos részleteket fogok írni) Nagyon szép és igényes nyugvóhelyet sikerült kialakítani Jantos István felügyelő úr vezetésével. 

5. Május 21. szombat - 17.00 óra Árpád kert - PINTÉR BÉLA KONCERT!! (indul a reklám kampány :-)

6. Május 22. vasárnap 15.00 óra - KONFIRMÁCIÓI VIZSGA

7. Május 28. - Bonyhád - Kerületi Missziói Nap - Már 30 fölött van a jelentkezők száma, de még lehet jönni!!!

8. Május 29. vasárnap 10.00 óra ISTENTISZTELET KONFIRMÁCIÓVAL

9. Május 29. -én vasárnap este RÁKÁSZ GERGELY KONCERTJE LESZ TEMPLOMUNKBAN. ( fel fogom tenni a plakátot ide is.)

 

21.
április

Teológus passió

Laci73  | 

Nagypénteken délelőtt 10.00 órakor az Evangélikus Hittudományi Egyetem harmadéves hallgatói fogják előadni Jézus szenvedéstörténetét templomunkban.

Sajnos hazánkban nagypéntek még munkanap, de aki el tud jönni, azt szeretettel várjuk. Akinek dolgoznia kell ezen a napon azt 17.00 órára várjuk a gyülekezeti terembe egy nagypéntekre jellemző szép istentiszteletre. (passióolvasás)

Az istentisztelethez kapcsolódóan úrvacsoraosztás lesz.

17.
április

Ifi tegnap

Laci73  | 

Tegnap megtartottuk az IFI alkalmunkat.

 

Újra összejött a régi csapat, legalábbis egy jelentős része!

Jó volt újra együtt lenni, jó volt azzal foglalkozni, ami igazán fontos, jó volt énekelni, imádkozni és - technikailag magas szintű - röplabda meccseket játszani. :-) 

Téged is várunk április 30. -án szombaton 17.00 órától a gyülekezeti terem udvarán!

2011. április 24 -én, Feltámadás ünnepén hajnalban is tartunk istentiszteletet.

Helyszín: Győry Vilmos terem

Kezdés: 5.00 óra.

Az éneklés, imádság és igeolvasás után közös reggeli lesz a gyülekezeti teremben.

 

Remélem érted miről szól ez a kisfilm!

Nem horror, hanem felelősség!

Érted?

Ki ül a kocsiban?

Ki akar "betörni" és miért?

Mi köze ennek az evangélium hirdetéséhez?

https://www.youtube.com/watch?v=WiT6qDw8hDw 

"...és mindenki gyűlöl majd titeket az én nevemért; de aki mindvégig kitart, az üdvözül." (Mk. 13.13.)

 

 

1 komment

05.
április

RIT - új sorozat

Laci73  | 

Most vasárnap befejezzük az eddigi sorozatunkat, amelyben végignéztük az Újszövetség leveleit. Egy levél marad: Júdás levele, erről fogok szólni.

A jövő héttől egy új sorozat indul, ezen a címen:

"Arám szavak az Újszövetségben" 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

MINDEN VASÁRNAP 17.00 ÓRAKOR LESZ ISTENTISZTELET, A KÖVETKEZŐ DÁTUMOK KIVÉTELÉVEL: Április 24. - feltámadás ünnepe, május 29. - koncert. 

A záró alkalom június 26. -án lesz.

Néhány gondolat a tervezett témához:

Jézus anyanyelve

"Jézus születésekor Palesztina az arám nyelvet beszélte. Ezt beszélte József és Mária, a názáretiek. Ez lett Jézus anyanyelve. Jézus arám nyelven beszélt, prédikált, gyógyított, tanított… Erre Márk evangéliuma a tanú, mert négy alkalommal idézi arám nyelven, amit Jézus mondott... Márk evangéliumában az első arám mondat az, amit Jézus Jairus halott leányának mondott: Talita kum (Leány, kelj fel), Mk 5,41.
A másik, Márk által megőrzött arám szó az effetta (oldódj meg), Mk 7,34, itt Jézus süketnémát gyógyít.
A harmadik arám szó Jézus imájából való és az Olajfák hegyén hangzott el: Abba (Atyám), Mk 14,36, ez a Jézus által mondott imádság hangja.
A negyedik arám szót Jézus haldoklásával kapcsolatosan őrizték meg, ez egy hosszabb mondat, és igen ismerős a passióból: Eloi, Eloi lema sabactammi (Istenem, Istenem, miért hagytál el engem), Mk 14,36.Ezt a mondatot Máté héber nyelven őrizte meg(Mt 27,46). A kettő között hasonlatosság van.

Arám nyelvű szavak

Az evangéliumok még nagyon sok arám nyelvű nevet örökítettek meg: Barabás, Márta, Chéfa, Buanerges, Tabita, Mirjám… De találunk helységneveket is: Kafarnaum, Golgota, Gabatta, azaz Pilátus ítélőcsarnoka. Még a hozsanna is arám szó, ami afféle éljenezést jelent. A Szentírás utolsó szavai is arámul maradtak fenn: marana ta – jöjj el, Urunk! 

(Vasárnap - keresztény kulturális hetilap)

Április közepétől szeretnénk újra kezdeni a gyülekezeti ifjúsági órákat!

Két korosztály számára tervezünk alkalmakat: Az általános iskola 5 - 6 osztályosok számára Ribárszki Ákos szervez ifjúsági órákat - a tervek szerint péntek délutánonként az ifi lakásban. (A tervezett kezdés: Feltámadás ünnepe után - április vége)

Én azokat szeretném újra összeszedni, akik jelenleg középiskolások, főiskolások, egyetemisták vagy ebbe a korosztályba tartoznak. Szeretettel várok mindenkit, aki korábban járt és tagja volt ennek a közösségnek!!

A helyszín a gyülekezeti terem melletti röplabdapálya és az ifilakás lesz.

AZ EZÉVI ELSŐ ALKALMAT 2011. ÁPRILIS 16 -ÁN SZOMBATON 17.00. ÓRÁTÓL TARTJUK A GYÜLEKEZETI HÁZNÁL!

Mind a két alkalom kéthetente kerül megrendezésre!

1 komment

Március  31 - től a csütörtök esti istentiszteletek  TOVÁBBRA IS (!!!!!!) 17.00 órakor kezdődnek. (A Reménység istentiszteletek vasárnaponként szintén 17.00 órakor kezdődnek.)

Április 3. -ától kezdve a vasárnap 10.00 órási istentiszteletek újra a templomban lesznek. 

(Ne felejtsétek el, hogy a hétvégén óraátállítás lesz!)

 

                                                             

Április 21. - Nagycsütörtök - 17.00 óra - Istentisztelet úrvacsoraosztással 

Április 22. - Nagypéntek - 10.00 óra - Istentisztelet a templomban - passió előadás - úrvacsoraosztás

Április 22. - Nagypéntek - 17.00 óra - Istentisztelet passió olvasással és úrvacsoraosztással

Április 24. - Feltámadás ünnepe - hajnali 5. óra - Közös virrasztás, igeolvasás a gyülekezeti teremben, utána reggeli

Április 24. - Feltámadás ünnepe - 9.00 - Családi Istentisztelet

Április 24. - Feltámadás ünnepe - 10.00 - Istentisztelet úrvacsoraosztással

Április 24. - Feltámadás ünnepe - 10.00 - Tipegők Istentisztelete

Este nem lesz Reménység Istentisztelet!

Április 25. - Feltámadás ünnepének második napja  - 10.00 - Istentisztelet úrvacsoraosztással.

1 komment

 

Lelkészjelöltek passió előadása az orosházi evangélikus templomban.


Nagypéntek nélkül nincsen húsvét!

 


Jézus Krisztus szenvedéstörténetét

2011. április 22-én, nagypénteken délelőtt 10 órai kezdettel

az istentisztelet keretében

a Budapesti Evangélikus Hittudományi Egyetem

diákjai adják elő.

Hagyománnyá vált, hogy a Hittudományi Egyetem egy diákcsoportja minden esztendőben egy megyét passió előadással látogat meg, és ott több gyülekezetben is szolgálnak ezzel az előadással.
Szeretettel várjuk mi is a leendő lelkészeket és hittanárokat, akik szolgálatukkal a nagypénteki emlékezésünket akarják még elmélyültebbé tenni azáltal, hogy Urunk szenvedéseit az élő beszédhez (igehirdetéshez) képest még jobban átélhessük. Lesz igehirdetés és ünnepeljük az Úr szent vacsoráját is. 
 

Szeretetvendégség lesz gyülekezetünkben 2011. április 3 -án vasárnap 15. 30 - tól a gyülekezeti teremben.

Cím: "Orosháziak a Lélek porondján"

Két vendégünk lesz: Musztafáné Györgyike, az  orosházi evangélikus iskola nyugdíjas pedagógusa, aki hitéről és orosházi élményeiről fog szólni, valamint Lázár Zsolt Szarvas - Ótemplomi evangélikus lelkész, aki „Hogyan készüljünk a nagyhétre?” címmel tart előadást és áhítatot. 

1 komment

Kedves Érdeklődők!

Egy országos rendezvény orosházi alkalmára hívlak benneteket. A Nagycsaládosok Országos Egyesülete szervez egy programot, amelynek az evangélikus gyülekezeti terem fog helyet adni.

A téma: A család és a nevelt gyerek

Három előadó fog először röviden szólni,  -  Szabó Tibor nevelőszülői tanácsadó ( TEGYESZ), Kiss Gergely család és utógondozó (SOS Gyermekfalu, Battonya ) és én lelkészként és apukaként.

Íme a meghívó:

A NOE által kezdeményezett minikonferenciák egy időben és egy időpontban kerülnek lebonyolításra 2011 március 26-án, 17 -19 óráig az országban 84 helyen . Az orosházi nagycsaládosok is csatlakoztak a rendezvénysorozathoz.
Bővebb információ található az alábbi linken:

http://www.noe.hu/index.php?hir=258

*Orosháza, 2011 március 26 17 óra, Evangélikus Gyülekezeti Ház*
*Minikonferencia: A család és a nevelt gyermek.
*A témát körüljárjuk a nevelőszülői családban nevelkedő gyermekek, a battonyai SOS Gyermekfalu családjaiban nevelkedő gyermekek és modern korunk újabb kapcsolataiból kialakuló családmodelljeiben nevelkedő gyermekek nevelése kapcsán.

Moderátor: Somodi Gyöngyi újságíró
Előadók illetve beszélgetőpartnerek a témában:
Szabó Tibor nevelőszülői tanácsadó ( TEGYESZ)
Kiss Gergely család és utógondozó( SOS Gyermekfalu, Battonya )
Deák László evangélikus igazgató lelkész

Szeretettel várunk minden érdeklődőt.

Üdvözlettel: Szilágyiné Margó

Köszönjük az Orosházi Városi Tv -nek és Szőke Szabinak!!!!

Útkereső - egyházi műsor az Orosházi TV -ben:

http://oroshaza.lutheran.hu/index.php?include=ritvideo

--
 

Meghívó

 

"Engedjétek hozzám jönni a szolgálókat!" 

Az Orosházi Evangélikus Egyházközség szervezésében szakmai délután fogunk tartani óvónők és óvodásoknak hittant tanító lelkészek számára.

Időpont: 2011. április 15 - péntek 14.00 és 17.00 óra között

Helyszín: Orosháza - evangélikus templom - Győry Vilmos terem

Jézus eredeti mondata a így szól: "Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket." De ugyan ilyen fontos, hogy azok is képezzék magukat és lelkileg erősödjenek, akik segíteni szeretnék a gyermekeket Jézus Krisztushoz!

Miért kell egy ilyen alkalom?

Révész Józsefné Böbe - akinek óvodás hittankönyve az elmúlt hónapokban jelent meg - így foglalta össze a célt: "Természetesen azért, hogy együtt fedezzük fel a gyermekek közötti szolgálat örömét."

A délután folyamán - Deák László imádsága és köszöntője után -  három előadó lesz: 

Skorka Katalin mezőberényi lelkésznő a szituáció orientált nevelésről és valláspedagógiai kérdésekről tart előadást. 

Ribárszki Ákos a Székács József Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium iskolalelkésze a tapasztalatait mondja el az új hittankönyvvel kapcsolatban.

Révészné Józsefné Böbe a most megjelent segédkönyvről, annak alkalmazásáról fog beszélni.

Az alkalom ingyenes, mindenkit  - felekezeti kötődéstől függetlenül - szeretettel várunk az EGÉSZ EGYHÁZMEGYÉBŐL!!

Meghívó


A Székács József Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium tisztelettel meghívja Önt, kedves családját és ismerőseit
2011. március 19-én, szombaton 17 órakor kezdődő - a Székács-napokat záró  - gálaműsorára.


A Gála fővédnöke:
Ribár János esperes úr, az Igazgatótanács elnöke


Védnökök:
Jantos Istvánné, iskolánk alapító igazgatója
Deák László, igazgatólelkész

Közreműködnek az iskola alsó és felső tagozatos, valamint gimnazista tanulói.
Kérjük, tiszteljen meg bennünket jelenlétével.

A belépés ingyenes. Adományokat a tehetséges gyermekeink támogatására gyűjtünk.

Az intézmény nevelői és diákjai nevében:

Fehér Borbála
igazgató

06.
március

Útkereső

Laci73  | 

Szeretettel ajánlom az első evangélius adás felvételét Ribár János esperes úr szolgálatával.

A következtő evangélius műsor március 9 -én szerdán 19.00 órakor lesz.

Szeretettel ajánlom a katolikus, református és adventista adásokat is!!!
 

http://46.35.192.137:8088/ovtv2009/20110209UtkeresoNetre.wmv 

Többi Útkereső műsor:

http://www.oroshazimedia.hu/index_elemei/ovtvkorabbi.html

 

Engem nagyon eltalált ez a zene.
Valahogy ráéreztem, hogy nagyon mélyről jön, s nem csalódtam.
Megtaláltam ezt a felvételt, érdemes meghallgatni az 5. percnél kezdődő bizonyságtételt is.

Amig az ember ezt nem éli át, nem ért semmit, minden csak képmutatás.
Ha ezt átéled, akkor csak ezt tudom mondani: Érjen el mindenkit a Szentlélek!!

 
"Gyermeket anyja keblén
Hajóst a partok mentén
Sztárt a színpad szélén,
Narkós az útja végén.

A halálra elszánt katonát,
Őt is kit fegyvere eltalál.
Papot a miséje végén,
Öngyilkost a széke szélén."

 

 

19.
február

RIT - tv felvétel

Laci73  | 

Szeretettel várunk mindenkit vasárnap 17.00 órakor a REMÉNYSÉG ISTENTISZTELETRE!

Ribárszki Ákos fog szólni Péter első leveléről, s utána közös sütizés, beszélgetés is lesz.

Az alkalomról tv -felvétel is készül, ez fogja a következő evangélikus műsor  - március 9. - alapját adni a városi tv ÚTKERESŐ című műsorához.

(MInden szerdán 19.00 órától van az új adás.)

http://oroscafe.hu/2011/02/01/uj-musor-a-teveben-utkereso/cikk/imrejuli

 

Ez lesz vasárnap az alapige Ézsaiás könyvéből - nem én választottam, hanem az egyház jelölte ki:

"Mit kezdjek a sok véresáldozattal? - mondja az ÚR. Elegem van az égőáldozati kosokból, a hízott marhák kövérjéből! A bikák, bárányok és bakok vérében nem telik kedvem. Ki kívánja tőletek, hogy eljöjjetek, hogy megjelenjetek előttem, és tapossátok udvaromat? Ne hozzatok többé hazug áldozatot, még a füstjét is utálom! Újhold, szombat, ünnepi összejövetel? Nem tűröm együtt a bűnt és ünneplést! Újholdjaitokat és ünnepeiteket gyűlölöm én, terhemre vannak, fáraszt elviselni. Ha felém nyújtjátok kezeteket, eltakarom szemem előletek; bármennyit is imádkoztok, én nem hallgatom meg: vér tapad a kezetekhez! Mossátok tisztára magatokat! Vigyétek el szemem elől gonosz tetteiteket! Ne tegyetek többé rosszat! Tanuljatok jót tenni, törekedjetek igazságra, térítsétek jó útra az erőszakoskodót! Védjétek meg az árvák jogát és az özvegyek peres ügyét!"

Egy idézet mellé: „A képmutatás titka abban rejlik, hogy vágyakozunk jóknak látszani anélkül, hogy megfizetnénk az igazi jóság árát.” (Fosdick)

Mennyire aktuális mindez?

Csak 2700 éve, Ézsaiás korában voltak igazak ezek az igék?

Hogyan járulunk mi az Úr elé?

Felfogjuk, hogy mindent lát és pontosan tudja milyen indulatokkal a szívünkben találkozunk vele?

9 komment

01.
február

Vendég Afrikából

Laci73  | 

Március 20. -án Afrikából - Maliból- fog Dr. Sangala Erensin Pierre érkezni a Reménység Istentiszteletre. Beszélni fog hazájáról, a keresztények ottani életéről és hirdetni fogja Isten igéjét is közöttünk. (Pierre hosszú ideje hazánkban él és nagyszerűen beszél magyarul!)

Szeretettel várjuk őt és hívunk mindenkit az alkalomra! Biztos vagyok benne, hogy sokat fogunk erősödni a szolgálatából! :-)

(Az alkalom után sütizés, beszélgetés.)


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


Orosházán az alábbi rend szerint lesznek az ökumenikus imahét alkalmai.

Január 20. - csütörtök 17.00 óra - református gyülekezeti terem - Fazakas Attila plébános

Január 21. - péntek - szünnap

Január 22. - szombat - 17.00 óra - katolikus templom - Deák László evangélikus lelkész

Január 23. - vasárnap - 11.00 óra!!!! - evangélikus templom.

Ezen az alkalmon részt vesznek Kiss - Rigó László - római katolikus, Bölcskei Gusztáv - református és Gáncs Péter evangélikus püspökök.

Kiss - Rigó és Bölcskei püspök urak fognak igehirdetéssel szolgálni.


 

13.
január

Takáts Tamás

Laci73  | 

Amikor egy megtért zenész az Isten szolgáltába állítja a tehetségét:

Száll, repül

Eső

Ez az a nap!

 

 

Nagy szeretettel hívunk mindenkit a Reménység istentiszteletek új sorozatára.

A címe: "A számomra legkedvesebb és legfontosabb bibliai igék"

Vasárnap esténként a lelkészek őszintén és személyesen beszélnek azokról az igékről, amelyek megszólították őket és komoly hatással voltak rájuk életük különböző szakaszaiban.

Tegnap esperes úr beszélt életének ezekről a meghatározó pillanatairól. (Remélem meg fog jelenni a következő Harangszó újságban, komoly bizonyságtétel lenne mindenki számára.)

A folytatás:

Január 16, 23, és 30.

Kezdés: 17.00 óra

A szolgálók: egy vendég evangélikus és baptista lelkész és én. (hamarosan pontosan meglesz a beosztás)

Tegnap Magdalai Mária boldog felkiáltása adja az alkalmak mottóját: "Láttam az Urat!"

Erről szól ez a dal is: 

http://www.bpa.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=1795&Itemid=41

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kedves Barátaim!

2011. május 21. -én szombaton gyülekezetünk vendége lesz a legismertebb magyar keresztény zenész PINTÉR BÉLA.

Tudom, hogy sokan szeretik őt és a dalait, így biztos vagyok benne, hogy Isten áldása fogja kísérni a szolgálatát közöttünk!  Imádkozzatok ezért az alkalomért!

(A 12/ 6 - os osztályomnak "kötelező",  ha már ennyire sokat jelent nektek / nekem a "Homokba írva!".... és Ervinnek is! :-)

Homokba kell írni:

https://www.youtube.com/watch?v=v-fozo2vGGM

Hús vér templom - szinte minden RIT -en ez szól úrvacsoravétel alatt:

https://www.youtube.com/watch?v=eQoWTtgpnEQ&feature=related

Megszabadítottál:

https://www.youtube.com/watch?v=-7BYgzocLa0

Egyveleg:

https://www.youtube.com/watch?v=n1KQjWbPfYY&feature=related

Természetesen ingyenes.

1 komment

Ki nem mondott szó..

Álljon itt két történet – többet mond minden szónál:
Egy pesti temetőben egy sírra különös mondatot véstek fel. Így szól: „Egy ki nem mondott szó ölte meg”
Ki nyugszik itt?
Miért?
Utánanéztek.
Apa, fia megromlott kapcsolat. A fiú tékozló volt, de átélte a hazafelé vezető utat is. Egyetlen gond volt: Az apja nem várta az ajtóban, sőt képtelen volt kimondani: Megbocsátottam. A fiú ezt nem tudta elhordozni.
"Egy ki nem mondott szó ölte meg”
Hány ki nem mondott szó van a hátunk mögött?
Nem volt kötél, pisztoly, halálos ütés. Vagyis volt halálos ütés, de nem tenyérrel, hanem szóval és csenddel. Ezekkel is lehet ölni!
 

06.
január

Fájdalmas....

Laci73  | 

 Adelheid Cramer: Mai Miatyánk


Mi Atyánk akit száműztünk a mennybe -
bemocskoltuk a nevedet.
Minden jóságoddal visszaéltünk
Akaratodat eltiportuk.
Szeretetedet becsméreltük.
Az égben dicsőítünk, a földön azonban megfojtunk Téged.
Kenyerünk penészes lesz, mert tartozásunkba belefulladunk, és már csak adósok vannak a földön, hiszen mindannyian adósokká váltunk.
Nem csupán elbuktunk a kísértésben, hanem nyíltan és szégyentelenül
tenyésztettük is.
A gonoszság így határtalanná vált.
Vajon sikerül-e még megváltanod minket?
Atyám, ezért imádkozom!
Valósuljon meg akaratod.
Ámen.

Az utolsó kérdésre van válasz: Igen! De elfogadjuk -e?

Tegnap este egy nagyon fontos dolgot olvastam: "Ha a lelkigondozó meg akarja tanulni a "melléállást" és a "velejárást", akkor igyekezetének sikere nem annyira szándéka hamisságától vagy hiányától függ, hanem attól, hogy idővel sikerül - e felismernie és legyőznie a szándékánál sokkal hatalmasabb félelmeit. A koinóniának már ebben az alapvonásában világossá válik az, ami a kísérés minden egyéb lépésére is érvényes: a gyógyító lelkigondozás megtanulása önismeretre van utalva, melyben az ember személyének, tudattalan oldalának, saját "vakságának" és "szomorúságának" mélyére hatol. Másképpen: ha a lelkigondozó másokat akar kísérni, akkor először neki kell végigjárnia az emmausz utat." (Isidor Baumgartner)

Egy dolog jutott eszembe, miután elolvastam - hiányzik egy szó: oda - vissza!

"Ha a lelkigondozó másokat akar kísérni, akkor először neki kell végigjárnia az emmauszi utat, oda - vissza."

Sok ember jár ma az emmauszi úton, hihetetelenül sok. Ha körbenézek, alig tudok olyat mondani, aki nem.

Milyen ez az út? Érdesem elolvasni Lukács evangéliumának 24. fejezetéből a 13. - 35. közti verseket.

A kétségbeesés, az álmokról való lemondás, a szégyen útja. Ahogy egykor Kleofás és társa ment haza. A Szentírás egyik legkifejezőbb képének tartom ezt az utat, mert rengetegen járnak ma is így. Nézz körbe bátran, hány álmáról lemondott, megfáradt, életében már csak vegetáló, anyagi és emberi csődtől félő embert látsz? Nagyon sokat, talán egy ott él a testedben is... Fázik, fél és remegve megy haza...

Ahhoz, hogy az ember jó lelkigondozó legyen - vagyis megértse a másikat és segíteni is tudjon - nem elég ezen az úton csak Emmaus felé menni! Ott történnie is kell valaminek és el is kell indulni visszafelé. Bűnből, mocsokból, fájdalomból, megvetettség szégyenéből.

Aki ezt az utat megjárta - oda - vissza! - és közben találkozott Valakivel, az tud hitelesen segíteni másokon. Személyes, mély és őszinte érintettség nélkül ez elképzelhetetelen. 

28.
december

Harcos

Laci73  | 

Néhány hónapja Szarvason jártam egy Balogh Feri "koncerten" - igazából egy missziói istentisztelet volt. Ott hallottam először ezt a dalt, azonnal szíven talált.

https://www.youtube.com/watch?v=-wzjQxrJENM&feature=related

Óriási erő és biztatás van benne, különösen olyan időkre, amikor elcsügged az ember. 

Számomra ez személyes üzenet, mert  - amióta az elhívást kaptam Istentől - az Úr harcosának tartom magam. Isten harcosának, aki olyan emberekért küzd, akiknek fogalmuk sincs arról, hogy mekkora veszélyben vannak. 

Ebben az elhívásomban különösen is sok tapasztalattal segített az Isten az elmúlt hetekben. Adott egy evangelizációt, ami megerősített, adott beszélgetéseket, üzent könyvekben, Szentírásban, és adott agonizáló haldoklót, akivel a kórházban imádkozhattam, a kezét foghattam. Ezeken keresztül még inkább rádöbbentem, hogy mekkora szükség van az evangélium üzenetére ebben a világban. Mennyire szüksége van rá az általam tanított és szeretett, lassan ballagó gimnazistáknak, mekkora szüksége van erre sokszor az életüket kilátástalannak érző fiataloknak, és haldoklóknak vagy gyászolóknak. 

2011. csak erről szólhat, semmi másról. 

Ezekről itt írtam: 

http://laci73.blog.hu/2010/12/14/egy_evangelizacio_hozadeka_2

Kaptam ajándékokat is: Tegnap éjjel, amikor hazaértem a kórházból, a haldokló mellől, Laura még nem aludt.... most nem haragudtam rá: felvett két szép angyal szárnyat a hátára és a karácsonyfa előtt térdelve imádkozott a számára ismeretlen bácsiért... ahogy Gabi is egy katolikus imádságos könyvből olvasta a haldoklókért szóló imádságot. 

Kaptam egy képet is Gabitól - kifejező: Olykor én vagyok a bárány, máskor a pásztor lehetek. Pásztor, szívvel - lélekkel. Ennél nincs csodálatosabb!

 


2010:

December 23. csütörtök 17.00  - Istentisztelet (gyülekezeti ház)

December 24. (péntek) 15. 00 - Gyermekek karácsonya (templom)

December 24. (péntek) 17.00 - Szentesti istentisztelet (Győry Vilmos terem)

December 24. (péntek) 23.30 - Immanuel zenekar szolgálata (Győry Vilmos terem)

December 25. (szombat) 10.00 - Istentisztelet úrvacsoraosztással (templom)

December 26. (vasárnap) 10.00 - Istentisztelet úrvacsoraosztással (templom)

December 26. (vasárnap) 10.00 - TIPEGŐK ISTENTISZTELETE (gyülekezeti ház)

December 30. (csütörtök) 17.00 - Istentisztelet (gyülekezeti terem)

December 31 (péntek) - 17.00 - Óév esti istentisztelet úrvacsoraosztással (gyülekezeti terem)

2011:

Az év igéje ez lesz: "Ne győzzön le téged a rossz, hanem te győzd le a rosszat a jóval." (Róma 12.21)

Január 1. (szombat) 10.00 Újévi istentisztelet úrvacsoraosztással (templom)

Január 1. (szombat) 17.00 Újévi istentisztelet úrvacsoraosztással (gyülekezeti terem)

Január 2. (vasárnap) 10.00 Istentisztelet úrvacsoraosztással (Győry Vilmos terem)

Január 6. (csütörtök) 10.00 Vízkereszt ünnepi istentisztelet (templom)

Január 6. (csütörtök) 17.00 Vízkereszt ünnepi istentisztelet (gyülekezeti ház)

 - Az első Reménység és Családi istentisztelet 2011 -ben január 9.- én lesz a Győry Vilmos teremben.

 - Január 16 - 24 között lesz az ÖKUMENIKUS IMAHÉT.

 

19.
december

Immanuel CD

Laci73  | 

Megjelent az Immanuel zenekar első CD -je!

 

 

 

 

 

 

Igényes kivitelben készült el, zeneileg is nagyon jó, szeretettel ajánlom. 

Értékes és tartalmas, karácsonyi ajándéknak is kiváló!! :-)

Ára: 1.000 - 

Kapható minden nap a Lelkészi Hivatalban vagy istentiszteletek alkalmával a templomban.

Kérésre el is postázzuk!
 

16.
december

Változtass!

Laci73  |  1 komment

Egyszer egy megfutamodással vádolt katonát vittek Nagy Sándor elé. Nagy Sándor ezt kérdezte tőle: "Mi a neved?"

A katona a fejét lehajtva így felelt: "Sándor".

Nagy Sándor erre vállon ragadta, és ezt mondta: "Katona, változtasd meg a viselkedésed vagy változtasd meg a neved!" (Mai ige)
 

Pál apostol a Római levélben keményen fellépett a látszat hivők ellen "ha tehát mást tanítasz, magadat nem tanítod? Aki hirdeted, hogy ne lopj, lopsz? Aki azt mondod, hogy ne paráználkodj, paráználkodsz? Aki utálod a bálványokat, templomrabló vagy? Aki a törvénnyel dicsekszel, a törvény megszegésével gyalázod az Istent? Bizony "miattatok káromolják az Isten nevét a pogányok között", úgy amint meg van írva." 

Meggyőződésem, hogy a kereszténységnek a legnagyobb kárt nem a korszellem, nem a pogány vallások vagy bármilyen más dolog okozza, hanem a képmutató keresztények. Az örömteli, élő és csodálatos keresztény élet helyett az emberek egy erőltetett torz életet látnak, és az gondolják, hogy ilyen a hívő emberek élete. Ez inkább taszít, mint vonz. Ezzel szemben a hiteles keresztény élet örömteli és áldásokkal teli! Ezt kellene az emberek elé élni! Máshogy viszonyulni az anyagiakhoz, gondokhoz, sikerekhez, pletykákhoz, mint az Isten nélkül élő emberek. Ez az igazi misszió!

1 komment

Mit láttatott meg az Úristen velem Győrfi Mihály lelkész úr evangélizáció alkalmával?

Nagyon komoly és mély dolgokat! (Nevezzük mindezt "vitaanyagnak", aki nem ért vele egyet, írjon bátran! Aki egyetért az is!!)

(Aki nem lett volna jelen: Misi egy olyan gyülekezetből jött, amely szinte a semmiből kb. 20 éve indult el. Azóta felépült egy komoly, modern templom, közösségi házzal, lakásokkal, és rengeteg területen segítenek a rászorultaknak. Alkoholisták, romák térnek meg és épül a gyülekezet. Árad Isten áldása közöttük! Az alkalmak családiasak és nagyon sokan vállalnak önkéntes szolgálatokat, akár Görögszálláson egy roma közösség tagjai között is.)



 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Mind Győrfi Misi lelkésztestvérünk, mind mi orosházi lelkészek szeretnénk szép korsókat, vázákat formálni a gyülekezeti tagjainkból, természetesen a Szentlélek áldásával. (Enélkül nem megy!)
Misi ehhez a munkához agyagot kapott, - még alaktalan, szinte nem létező gyülekezetet - amihez a Lélek hozzáadta magát, az élő vizet, és így formálhatóvá vált, hiszen a víz befolyt a pólusokba, átitatta az agyagot. (Nem volt tradició, hogy ezt így vagy úgy kell, de volt egy biztos elkötelezettség Krisztus mellett.)
Mi is Orosházán már kész, réges - rég kiégetett vázákat és korsókat kapunk, évszázados komoly tradiciókkal. (Hányszor hallottam én is - nem csak Orosházán: "Ezt nem így szoktuk.... ezt XY nem így csinálta." Mindig megértettem ebben a régihez való szeretetteljes ragaszkodást, de elfogadni azóta sem tudtam.)

Tiszta szívünkből, legjobb tudásunkkal szeretnénk adni rá az élő vizet - lelkészként imádkozunk, tusakodunk - de mivel már rég ki van égetve, a víz csak végigfolyik az oldalán, de nem megy bele az anyagba, nem válik képlékennyé Isten tenyerében. 
Olykor egy picit talán megpuhul életünk "agyaga" és tud rajta húzni néhány vonást az Isten, de alapvető ÉLETÁTformálódás ritkán történik.
Ahogy nyomkodod, formázod ezt a kemény, kiégett agyagot legfeljebb megreped vagy széttörik.

Nagyon nehéz ez a szolgálat. Nálunk nem igazán látni napjainkban megváltozott életeket, nem tudunk olyan emberek csillogó szemébe belenézni, akik ma(!) átélték a bűnbocsánat örömét. Nagyon kevés, aki lelki dolgokról akar beszélgetni, kevés, aki ma(!) átadja az életét Krisztusnak. 



 

 

 

 

 

 

 

Még egy kép - én így látom: Az orosházi gyülekezet egy hatalmas óceánjáró hajó, amely lassan egy veszélyes jéghegy felé tart. Tudom, hogy a nagy hajók lassan fordulnak, éppen ezért minél előbb el kell kezdenünk a kormánykerék tekerését, amíg nem lesz késő.  Meg kell találnunk az egyensúlyt a mai embereket megszólító új dolgok és a tradició szépsége és megtartó ereje között.  Ehhez óhatatlanul hozzá kell nyúlnunk régi dolgokhoz, mert a mai világ egészen más, mint évtizedekkel ezelőtt. (Több személyes alkalom, beszélgetés, bizonyságtétel, csendesnap és kevesebb direkt igehirdetés. Több gyülekezetben szolgáló testvér kell, megújult és hatékony presbitérium, több imádság, könyörgés és csendes megállás Isten előtt.) 

Isten áldja meg Misi és csapata szolgálatát és kérjük mi is az Isten gazdag áldását a gyülekezetünkre!

5 komment

14.
december

Új perspektíva!

Laci73  | 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

"Nem az a lényeg, hogy mire vagy képes, hanem az, hogy mit tehet Isten az életeddel, ha teljesen alárendeled magad neki."

 

Jó ez a mondat, de értjük -e?

Érted -e azt, hogy ez az alárendeltség, nem tönkretesz, megaláz, összetör, hanem felemel és segít teljes emberi életet élni? Nem elpusztít, hanem kiteljesít, felszabadít!

Olykor sikerül szebbé tenni egy napot magunktól is, de utána újult erővel tör az emberre a szorongás, a félelem. Nézz körbe, mennyi szorongó, aggódó ember vesz körül, talán te is ilyen vagy?

Azt mondod nincsenek bűneid, te nem félsz, nem szorongsz? Mit szólnál hozza, ha életed egy napját levetítenék egy moziba és ott ülne a családod, barátaid? Egy kamera elkísérne egész nap, oda is ahol senki nem lát, oda is, amit senki nem tud, sőt még a gondolataid, indulataid is látszanának. Szép film lenne belőle? Örülnél ha valaki látná?

Dehogy örülnél, ezért megoldást keresel, de rossz úton indulsz el!

Én úgy értem, hogy komoly különbség van Keresztelő János és Jézus megtérésre hívó szava között. Sokan János útján járnak.

János "receptje" így szól: "Gyere, bánd meg a bűneid, én megkeresztellek, aztán menj el, és brutálisan harcolj a bűneiddel, többé ne vétkezz, szenvedj, küzd a tested minden vágya ellen." Az ember jószándékkal megpróbálja, s keservesen csalódik, mert újra elbukik. 

Jézus mást mond: "Gyere hozzám, bánd meg a bűneidet, ragadd meg a kegyelmet, tedd az életed a kezembe és EGYÜTT HARCOLUNK a gondok ellen. Ez a harc nem lesz nehéz, mert veled leszek, megáldalak, sőt a legrettenetesebb ellenségeidet - bűn, halál, kárhozat, minden félelmed - ÉN FOGOM LEGYŐZNI. Sőt már le is győztem!"

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Brian Dyson, a Coca Cola vállalat alelnöke, egy ünnepi beszédében ezt mondta: "Képzeld el, hogy az élet egy olyan játék, amelyben egyszerre öt labdával zsonglőrködsz. Úgy nevezik őket: munka, család, egészség, barátok, lélek. Hamarosan rá fogsz jönni, hogy a munka gumilabda. Ha elejted, visszapattan. De a másik négy labda: család, egészség, barátok és a lélek üvegből vannak. Ha ezek közül bármelyiket elejted, akkor menthetetelnül megkarcolódnak, megrepednek, csorbulnak, sérülnek vagy éppen szilánkokra törnek. Sohasem lesznek ugyanolyanok...." (Mai ige)

Aki megnézi ezeket a kisfilmeket, az megérti, hogy milyen volt az evangelizáció az elmúlt héten. Készült egy film Győrfi Misiék missziói munkájáról, két megtért ember vallomása.

Cigánylányok a pokolból:

https://www.youtube.com/watch?v=k27eOpNzw5Q&feature=related 

https://www.youtube.com/watch?v=f0NVKLUt7O4&feature=related

https://www.youtube.com/watch?v=Xl6vLeEZqug&feature=related

https://www.youtube.com/watch?v=GTdfIfKqJhE&feature=related

Folyt. köv...... személyes gondolataim.

13.
december

Evangélizáció

Laci73  | 

2010. december 9. és 12. között Győrfi Mihály Nyírteleki evangélikus lelkész szolgált közöttünk. 

Néhány képet tettem most fel, s hamarosan egy beszámolót is fogok küldeni az alkalmakról.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

December 31 -én - Laczki János vezetésével és a leánygyülekezetek ifjúságával közösen - szilveszteri "buli" lesz Orosházán az ifjúsági lakásban.

Kezdés: 17.00 órakor istentisztelet lesz és utána lehet felmenni a lakásba.
Életkor: legalább 14 év felett.

Mindenkit szeretettel várunk - egy kikötéssel: aki eljön az vállalja, hogy este 19.00 óra és másnap reggel között 7.00. óra között nem is megy el sehová. (Nem szeretnék ha átjáróház lenne az alkalom a különböző szórakozóhelyek és bulik között.....)

Aki tervezi, hogy jön, írjon egy e - mailt vagy küldjön egy smst Jánosnak:
evjanos@freemail.hu
Tel: 06 20 824 - 5749

Amit hozni kell vagy lehet:

 - Vacsorát és szükség esetén másnap reggelit biztosítunk, de lehet hozni egy kis sütit.
 - Aki nem bír egész éjjel fent maradni, hozzon hálózsákot vagy plédet magával. Le lehet majd feküdni pihenni. 
 - DVD film, társas.

06.
december

Immanuel CD

Laci73  | 

Reménység szerint december közepén megjelenik az orosházi Immanuel keresztény rockzenekar első CD -je. Megvásárolható lesz az evangélikus lelkészi hivatalban - jelképes összegért. :-)

Itt hirdetem, hogy december 24 -én 23.30. -kor szeretettel várunk mindenkit az evangélikus templomban a SZENTESTI KÖNNYŰZENEI ISTENTISZTELETRE.

Szolgál az Immanuel zenekar - részletek hamarosan.

http://www.immanuelzenekar.hu/ 

03.
december

Sitt

Laci73  | 

Szolgálati közlemény!

A Meszes Kis Köz egyik üzleténél ki lett ütve egy fal.
Mivel a téglákat nem lehetett szépen kiszedni, összejött egy elég nagy adag sitt.
Mielőtt elszállítanánk megkérdezem: Nem ismertek valakit, akinek tanyája van és szívesen elvinné út alapnak, hogy megmeneküljön a sártól??
Sokan csinálják ezt, elviszik és leszórják a befelé vezető útra, hogy ne álljon tengelyig a sár.

Laci
 

Kedves Fiatalok! Kedves Gyülekezeti tagjaink!

Egy hosszú évek óta áldott és szép alkalomra készülünk december 11. -én szombaton az iskolánkban.
A Sámuel - csoport szervezésében KÉZMŰVES CSALÁDI DÉLUTÁNT készítünk elő.
Magának az alkalomnak a megszervezési is nagy feladat, de ugyan ilyen nagy munka a kézműves helyek előkészítése és az alkalom utáni takarítás is.
Erre a két munkára keresünk olyanokat, aki szívesen szolgálnánk közöttünk!

Konkrétan amire embert keresünk:

13.00 órától asztalok pakolása
14.00 és 16.00 óra között DJ feladat - megfelelő zene a hangszórókba.
16.00 óra után felseprés, felmosás.

Keresünk még árusokat is, akik szívesen kipakolnák a portékáikat!!!!

Akinek van kedve - vagy inkább Istentől kapott elhívása - kérem jelezze nálam!

 

Nagyon érdekes cikket találtam ezen az oldalon. Pontosan ezen gondolkozok én is mostanában, látva a fiatalok elvándorlását városunkból:

http://gyulekezetvezetes.blog.hu/page/1

"Lakókörnyezete általános gazdasági állapotától nem tudja függetleníteni magát egyetlen gyülekezet sem. A legközvetlenebb hatás, hogy a rosszabb gazdasági helyzetű megyékből nagyobb számban költöznek el a fiatalok a jobb boldogulással kecsegtető helyekre. Különösen akkor, ha felsőfokú végzettséget szereznek. Ez pedig nagyban meghatározza egy gyülekezet jövőjét.

Azért is érdemes végiggondolni ezt a kérdést, mert fontos tényező annak eldöntésében, hogy a gyülekezet a missziójával melyik korosztályt kell, hogy megcélozza. Ha csak a fiatalokra koncentrálunk, számolnunk kell azzal, hogy közülük nagyon sokan máshol fogják az életüket folytatni.

Az alábbi adatsor a Gfk most megjelent tanulmányából származik, és a vásárlóerővel jeleníti meg ezt az összefüggést. Jól látszik, hogy a jobb és rosszabb helyzetű megyék között akár 20-30 százaléknyi különbség is tapasztalható.
GfK Általános vásárlóerő-index

Helyezés Megye
1. Budapest 133,6
2. Fejér 109,0
3. Komárom-Esztergom 108,7
4. Győr-Moson-Sopron 105,2
5. Pest 103,6
6. Vas 103,2
7. Veszprém 99,4
8. Zala 96,9
9. Heves 93,8
10. Tolna 92,0
11. Baranya 91,6
12. Csongrád 89,2
13. Nógrád 87,7
14. Jász-Nagykun-Szolnok 87,0
15. Borsod-Abaúj-Zemplén 85,5
16. Hajdú-Bihar 85,5
17. Somogy 84,0
18. Bács-Kiskun 84,0
19. Békés 82,6
20. Szabolcs-Szatmár-Bereg 75,4
 

 "A látás arra irányul, ami lehetne, nem arra, ami már létezik. Sajnálatos módon, úgy tűnik, nincs elég olyan vezető a mai gyülekezetekben, akiknek ilyen látásuk lenne. Elismerem, vannak ilyen álmodó, jövő orientált vezetők minden felekezetben, de kicsi a számuk. Az ilyen látástkereső istenfélő férfiak és nők nélkül a gyülekezetek és a felekezetek a biztonságos gyakorlataik ismétlésébe csúsznak vissza. Ez jólesik a tagoknak, mert megmaradhat a kényelemérzetük, és elkerülhetők vele a növekedés kockázatai is."

22.
november

Facebook....

Laci73  | 

Néhány hete volt hír, hogy egy floridai lelkész azt tervezte, hogy a Korán egy példányát eléget. 
Egy mohamedán férfi sokat mondó megjegyzése a Twitteren: 

"Szeretnék visszavágni azzal, hogy elégetek egy könyvet (book), ami nektek Amerikaiknak fontos, de az egyetlen könyv, amivel ti törődtök az a Facebook"
 

December 9. és 12. között evangélizáció lesz gyülekezetünkben.

Igét hirdet: Győrfi Mihály a Nyírszőlősi Filadelfia Evangélikus Egyházközség lelkésze.



 

 

 

 

 

 

 

 

Szolgálatáról itt tudtok tájékozódni:
http://nyirszolos.lutheran.hu/

A program:  Ádventi hírnök!

December 9. csütörtök 17.00 - Ne tévelyegjetek! Ézs.53,6.
December 10. péntek 17.00 - Isten féltőn szeret! Ézs.9,6.
December 11. szombat 17.00 - Higgyetek Jézusban! Ézs.53.1-2/a.
December 12. vasárnap 10.00 - Építsétek az Úr útját! Ézs.40,3.10.
December 12. vasárnap 15.30 - Szeretetvendégség: A Filadelfia Evangélikus Egyházközség missziói szolgálata. Jel.3,8.

EZEN A NAPON NEM TARTUNK REMÉNYSÉG ISTENTISZTELETET!!!!!!!!!

(November 28- án is különleges Reménység istentisztelet lesz, az Árpád kertbe várunk mindenkit áhítatra, gyertya gyújtásra és az Immanuel zenekar szabadtéri szolgálatára!)

RIT PROGRAM A KÖVETKEZŐ HETEKBEN:
November 21 . - Timotheusnak írt két levél és agapé (Győry terem)

November 28. - Árpád kert

December 5. Títuszhoz írt levél. (Győry terem)

December 12. vasárnap 15.30 -tól szeretetvendégség (gyülekezeti ház)
 

2012 -ben presbiter választás lesz egyházközségünkben. A gyülekezet lelkészei és vezetői nagyon fontosnak tartják, hogy olyan embere kerüljenek a presbitériumba, akik elkötelezettek, rendszeres igehallgatók és bizonyos teológiai ismeretekkel is rendelkeznek. Ehhez nagyon fontos lépcső lehet ez az alkalom!

Gyülekezeti munkatársképző program Békéscsabán
2010 december 3 - 4-én. 

Helyszín. Luther u.1.

December 3. Péntek

15.30 Gyülekező , tájékozódás
16.00: Áhítat D. Szebik Imre
16.30: Ismerkedés
17.00: Miért szükséges a gyül. munkatársképzés? D. Szebik Imre
18.00: Ószövetségi ismeretek Dr. Varga Gyöngyi
19.00: Esti áhítat Kondor Péter

December 4. Szombat

8.30 Áhítat Nagyné Dorn Réka
9.00: Ószövetségi alapismeretek Dr. Varga Gyöngyi

10.00: Újszöv.i alapismeretek Dr. Bácskay Károly
11.00: Újszövetségi alapismeretek Dr. Bácskay Károly
12.00: Egyháztörténet Dr. Korányi András

E b é d

14.00: Egyháztörténet Dr. Korányi András
15.00: Lélektani alapismeretek
16.00 Miért és hogyan kell a Bibliát olvasni? D. Szebik Imre
17.00 A MEE napjainkban D. Szebik Imre
18.00 Esti áhítat Nagy Zoltán
 

 

Az egyház, gyülekezet és minden keresztény ember életében sorsdöntő ez a gondolat:

„Nagyon fontos megértenünk valamit: ha az egyház krízisben van, az azt jelenti, hogy az egyházat felépítő helyi gyülekezetek vannak krízisben, mert a gyülekezeteket felépítő keresztény emberek személyes élete van krízisben. Ugyanis belőlünk épül fel Krisztus Teste, és ha baj van a testtel, akkor baj van a testrészekkel..... Én hiszem, hogy Isten munkáját feltartóztatni nem lehet, de azt is látom, hogy kimaradni belőle viszont igenis lehet. És amelyik gyülekezet szembenéz a saját krízisével, és enged Isten helyreállító munkájának, az nem fog kimaradni az ébredésből sem, az átélheti a megújulást, a gyümölcstermést, a növekedést. De ehhez egy gyökeres reformációra van szükség..”

Lelkészként engem egyre jobban foglalkoztat ez a gyökeres reformáció.

Téged is érdekel?

Te sem akarsz kimaradni az ébredésből?.... s mit teszel ezért? 
 

3 komment

16.
november

Ádventi alkalmak

Laci73  | 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1. Szeretettel tájékoztatok mindenkit, hogy november 27 -én szombaton 15.00 órától mindenkinek lehetősége lesz a saját ádventi koszorúját elkészíteni. A gyülekezeti teremben biztosítani fogunk minden szükséges eszközt a munkához.

(A koszorúnként 600 - forint hozzájárulást kérünk, a többi a gyülekezet ajándéka.)

(Erre az alkalomra a Családi istentiszteletre járó gyerekeket várjuk szüleikkel. Az idősebbek is készíthetnek koszorút, őket a Győry Vilmos Evangélikus Szeretetszolgálat várja november 24.-én szerdán 9.00 órától.)

 

2. December 11 -én szombaton 14.00 órától ÁDVENTI CSALÁDOS DÉLUTÁNT tartunk az iskolánkban. Különféle kézműves foglalkozások, könyv és karácsonyi ajándék vásár, áhítat fog szerepelni a programban. 

Szeretettel  várunk mindenkit!!

 


 

 

Néhány szóban szeretném leírni, hogy az utóbbi időben milyen szociális programok futottak vagy futnak az evangélikus közösségben. 

1. Korábban már jeleztem, hogy iszap katasztrófa áldozatainak gyűjtöttünk. 

Az óvoda és az iskola 132.600 - forintot gyűjtött össze, a reformáció ünnepi offertórium pedig 138.000 - forint volt. Ezen felül az iskolában egy másik felhívásra még 42.000 - forint gyűlt össze, így több, mint 300.000 - forintot tudtunk elküldeni.

2. Sajnos egyre több gyerek jön éhesen, reggeli nélkül az iskolába. Egy nagyszerű kezdeményezés lehetővé teszi, hogy ők a napot az iskola ebédlőjébe kezdjék, ahol a becsöngetés előtt meg tudnak reggelizni. Itt az élelmet adományokból kapja az iskola, köszönjük mindenki segítségét.

3. A gyülekezetünkben tovább folyik az éléskamra akció. A templom kijáratánál elhelyezett kosárba lehet beletenni az adományokat. Hála Istennek nem múlik el vasárnap, hogy ne kerülne bele néhány konzerv, tej, vagy másfajta élelmiszer. Ezeket az élelmiszereket a hétköznapokban osztjuk ki a lelkészi hivatalba érkező éhes embereknek. (Az élelmiszerek mellett gyermek és felnőtt ruhákkal és játékokkal is tudunk segíteni.)

4. Folyamatosan gyűjtjük a felajánlásra szánt bútorokat is. Több cím is készen áll, ahonnét szükség esetén azonnal el lehet hozni ágyakat, szekrényeket vagy más bútorokat. (Ezeket akkor hozzuk el, amikor valós igény van rá, mert külön raktározni a gyülekezet nem tudja.)

Szeretettel várjuk a felajánlásokat és azokat is, akiknek segítségre van szükségük!

 

A következő három Reménység istentiszteletnek meglesz a sajátos karaktere:

November 14 - Úrvacsorai alkalom

November 21. - Az alkalom után AGAPÉ.

Ez a forma az újszövetségi időkig nyúlik vissza. Akkoriban az istentiszteletek egészen más keretek között folytak, kötetlenebb és személyesebb volt az alkalom. Természetes módon hozzátartozott az istentisztelethez a beszélgetés és a közös étkezés.

"Az agapé görög eredetű szó, jelentése: szeretet, vendégség. Az első keresztények közös étkezéseit jelenti, melyeket az egyházközséget (gyülekezetet) összekötő szeretet kinyilvánítására és megélésére tartottak, s az úrvacsora  vételével fejeződtek be (vagy kezdődtek)"

Ezt szeretnék mi is gyakorolni,  minden hónap harmadik vasárnapján. Sütivel, beszélgetéssel várunk mindenkit! 

November 28. - Első ádventi gyertya meggyújtása az Árpád kertben a városi koszorún. Én fogok egy rövid áhítatot tartani, majd az Immanuel zenekarnak lesz élő szolgálata. A RIT ott lesz kint, nem tartunk párhuzamosan alkalmat!)

Mindegyik alkalom 17.00 órakor kezdődik.

Itt van egy levél.... Az ember utálja ezt nézni és olvasni, mert senki sem szeret szembesülni mindezzel.

Ettől még igaz, és komolyan kellene venni... különösen akkor, amikor az egész evangélikus egyház, három vasárnapon át az utolsó időkről hallgat igehirdetéseket.

"Ahogyan tehát a konkolyt összegyűjtik és megégetik, úgy lesz a világ végén. Az Emberfia elküldi angyalait, és összegyűjtenek országából minden botránkozást okozót és gonosztevőt, és a tüzes kemencébe dobják őket: ott lesz majd sírás és fogcsikorgatás."

Íme a levél, bár rettenetes, de érdemes megnézni. Talán elgondolkoztat vagy felráz, mert ez is lehet a sorsunk.  

Nem kívánok szép filmnézést, mert nem lesz az, de a Szentlélek munkáját kérem mindenki szívébe, aki elgondokozik egy kicsit!!
 
Még egy dolog: 
Nem kell megijedni tőle, mert Jézus Krisztus által ránk más vár, ha valóban hitben járunk. Ha pedig olyan buták vagyunk, hogy nem az Isten szeretetet vonz minket, akkor hajtson a félelem oda Istenhez. Luther is így indult el, s végül eljutott a szerető Istenhez.
De ne feledjük - s ezt Ezékiel próféta óta különösen is tudjuk - felelősek vagyunk egymásért!
 
 

https://www.youtube.com/watch?v=uCdxvp91ix0&feature=related

A következő kisfilmet már ajánlottam egyszer, most itt van magyarul, csodálatos új zenével.

Érdemes újra megnézni!!! Ez a válasz a levélre, így lehet megmenekülni!

https://www.youtube.com/watch?v=tdAc6t_9-_0&feature=related
 

Kedves Barátaim!

Szeretettel ajánlom mindenkinek ezt a néhány mondatot, hogy - reformáció ünnepe után - tisztába legyünk november első két napjának hátterével. Ebből az írásból katolikusként és protestánsként is tanulhatunk. (Pl. azt, hogy halottak napja nem hétfőn van, ahogy sokan hiszik, hanem kedden.)
Nagyon fontos protestáns emberekként is szeretettel emlékeznünk mindazokra, akik előre mentek, de soha ne feledjük, hogy mi rájuk csak Jézus Krisztuson keresztül és a Szentírás tanítását szem előtt tartva gondolhatunk.

"A mindenszentek vagy mindenszentek napja keresztény ünnep, amelyet a katolikus egyházban november 1-jén, más egyházakban más napokon tartanak a valaha élt igaz emberek tiszteletére. Mindenszentek a diadalmas egyház ünnepe, amely a mennybe jutott, megdicsőült lelkek társasága. Itt vannak azok a szentek, akik kimaradtak a naptárból, nincs külön ünnepnapjuk.
A halottak napja keresztény ünnep. A katolikusok november 2-án tartják, mindenszentek napját követően, a bizánci szertartásban a pünkösd előtti szombaton.
Magyarországon a két egymást követő ünnephez kötődő szokások széles körben élnek a nem katolikusok között is. Ünneplése sok keresztény országban elterjedt a protestánsok közt is és ünneplik az anglikánok is.

Halottak napja: Az ünnep már az ókori Rómában is létezett feralia néven. A katolikus egyházban először 998-ban ünnepelték. Szent Odiló clunyi bencés apát kezdeményezése volt, hogy a mindenszentek napja után, amely az üdvözült lelkekre emlékezik, emlékezzenek meg valamennyi elhunyt hívőről is. Az ünnep a 11. században terjedt el széles körben a clunyi bencések hatására, a 14. században vált hivatalossá.

Az ünnepet azért látták szükségesnek, mert a katolikus gondolkodás szerint a kisebb bűnökért a lélek a purgatóriumban bűnhődik és üdvözülését meggyorsíthatja ha az élők könyörögnek érte. Ekklesziológiailag a küzdő egyház (ecclesia militans) megemlékezése a tisztítótűzben időző lelkekre, a szenvedő egyházra (ecclesia patiens)."


Egy református lelkész egy érdekes összefüggésre hívja fel a figyelmet a reformáció és a mindenszentek napja között: "S, tudjátok, itt kapcsolódik a halottak napjához a számunkra, reformátusok számára nagyon fontos másik ünnep, a reformáció emlékünnepe. Ami nem véletlenül október 31.

Luther Márton maga is tudta azt, hogy Mindenszentek napján az emberek el fognak menni halottak napja előtt abba a wittenbergi templomba, amely a Mindenszentek tiszteletére volt fölszentelve. Tudta azt, hogy az ősök tiszteletére érkezők el fogják olvasni az ő feliratát. Mint egy jó reklámszakember, tudta, hogy hol kell elhelyezni a plakátot. Mint egy bölcs tudós, pontosan tudta azt, hogy hol fognak elmenni azok az emberek, akit érdekelni fognak az ő gondolatai. Akik meg akarnak emlékezni arról, hogy Isten valójában mit szeretne az emberrel."
 

30.
október

Adományok

Laci73  | 

Ezúton szeretném megköszönni a segítségét mindazoknak a szülőknek, gyermekeknek és pedagógusoknak, akik anyagi támogatást nyújtottak az iszap katasztrófa áldozatainak. Az Orosházi Evangélikus Gyülekezet, a Nyugat - Békési Egyházmegye és az Oktatási Minisztérium kérésére az alábbi összegben gyűltek össze támogatások:

Az Evangélikus Egyház által meghirdetett adománygyűjtésre:

Az óvodánk részéről: 30.000 - 
Az iskolánk részéről: 102.600 -


Oktatási Minisztérium által meghirdetett gyűjtésre: 42.000 -
 

A REFORMÁCIÓ ÜNNEPI  istentisztelet teljes összegét is erre a célra ajánlja fel a gyülekezetünk.

A károsultak nevében mindenkinek köszönjük a támogatást!

29.
október

Temetői áhítat

Laci73  | 

November elsején (hétfőn) 14.00 órától az ALVÉGI és  FELVÉGI temető ravatalozójában halottak napi áhítatot tartunk. 

14.30. -tól a városvezetés fog megemlékezni az Alvégi temetőben a második világháborúban elhunyt katonák sírkertjében. 

Mindenkit szeretettel várunk, aki Isten igéjével szeretne emlékezni és imádkozni ezen a napon.

(Ne feledkezettek el róla, hogy vasárnap hajnalban ÓRAÁTÁLLÍTÁS lesz!!)

27.
október

Evangélizáció

Laci73  | 

 Decemberi evangélizáció!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

December 9. és 12. között evangélizáció lesz gyülekezetünkben.

Igét hirdet: Győrfi Mihály a Nyírszőlősi Filadelfia Evangélikus Egyházközség lelkésze.

Szolgálatáról itt tudtok tájékozódni:

http://nyirszolos.lutheran.hu/

A pontos programot is hirdetni fogjuk hamarosan!!

Szeretettel tájékoztatok mindenkit, hogy október 31 -én (vasárnap) REFORMÁCIÓ ÜNNEPÉN NEM LESZ CSALÁDI ISTENTISZTELET, mindenkit a 10.00 órási istentiszteletre várunk!!!

23.
október

Beindult!!

Laci73  | 

Szeretettel ajánlom:

http://mindennapi.hu/ 

22.
október

Egy kis közélet

Laci73  | 

Deák Gabi és Koszorús Oszkár a felügyelő bizottságokban:

http://oroscafe.hu/2010/10/22/testuleti-ules-eloben-7/cikk/kezisrac

".....A végén 11 igen, 4 tartózkodás mellett megszavazták az új felügyelő bizottsági tagokat:

Média Kft.: Sára Csaba, Koszorús Oszkár, Kovács Péter
Városüzemeltetés: Fekécs Levente, Tóth- Kása Sándor, Bene András
PMK: Fehér Béláné, Szász György, Deák Gabriella."
 

Sajnos nem tudtam jelen lenni, de a fenntartó egyházközség nevében, szeretettel gratulálok annak  a három - iskolánkban tanító - pedagógusnak,  akik ma a PMK -ban kitűntetést vehettek át!

15 év megszakítás nélküli orosházi munkaviszony elismerésként Czihatné Tóbiás Ibolya.
30 év megszakítás nélküli orosházi munkaviszony elismerésként Gombkötőné Katona Ildikó.
30 év megszakítás nélküli orosházi munkaviszony elismerésként Ujj Mária.

GRATULÁLUNK!!!

(Gabi volt a műsorvezető és amikor otthon elolvasta az életrajzokat talált egy idős tanárt, - Dávid László tanár urat - aki most 81 éves. A bácsi 1950 - 1955 között Kevermesen tanított és Édesapám akkor járt Kevermesen iskolában. Gabi megkérdezte emlékszik -e rá, és a bácsi azonnal vágta a témát, sőt olyan sztorikat mondott el, amiről még én se tudtam. :-)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

REFORMÁCIÓ ÜNNEPÉN (2010. október 31 -  vasárnap) 17.00 órától a REFORMÁTUS GYÜLEKEZETI TEREMBEN, KÖZÖS PROTESTÁNS ÜNNEPI ISTENTISZTELETET TARTUNK!

Kovács Árpád református lelkész fog előadást tartani "Ecclesia semper reformanda" címmel.

Igét hirdet: Deák László

Minden protestáns Testvérünket szeretettel várjuk!!!

(Délelőtt 10. 00 órától külön istentisztelet lesz az evangélikus és a református templomban. Az evangélikus gyülekezetben a 17.00 órakor kezdődő Reménység istentisztelet elmarad.)

 

16.
október

A hét

Laci73  | 

A héten különös dolog történt velem, olyan, ami még soha!

Hogy mi?

Majd a végén....

Szép és tartalmas hét van mögöttem és a gyülekezet mögött is. Három beteg testvérünket látogattam meg, egy valakit otthon, kettőjüket pedig a kórházban. A kórházban járva megnéztem a tervezett kápolna építési munkáit is, le van betonozva az alap. 

A látogatások mellett komoly jogi ügyeket is intézni kellett, egyből 3 -4 feladatot is be kell indítani ezen a területen. 

Kedden örültem a magyar focicsapat újabb győzelmének. A második gólt egy komoly ordítással és - leginkább indiánszökdelésre emlékeztető - rohangálással ünnepeltem, a család nagy meglepetésére. (Majdnem így szoktam kinézni!)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szerdán meghallgattam "Csernus dokit" a PMK -ban. Nagyon jó volt, amit mondott, szinte mindent aláírtam volna. Sőt rengeteg esetben hasonló dolgokat mondok a lelkipásztori beszélgetések alkalmával, és én is eszerint igyekszem élni. Emberileg a legtöbb, ami elmondható... Óriási változások lennének emberek életében, ha betartanák a szavait! ...de mindez az élő Isten nélkül megvalósíthatatlan. A halálfélelem nem győzhető le bátor szembenézéssel sem....

Pénteken esperes úr és Koszorús Oszkár az iskolában tartott előadást a konfirmandusoknak, az egyház felépítésével ismerkedhettek meg a diákok. Este részt vettem az új képviselőtestület ünnepi ülésén a PMK -ban, ahol komoly benyomásokat szereztem néhány orosházi, kisebbségi lakos viselkedéséről... drámai volt.... 

Még néhány hír:

 - Örömmel figyeltem a "72 óra kompromisszumok nélkül" sorozatot, remélem olvastátok, amit erről küldtem - akár itt a blogon is.

 - Eltűntek az állványok a Meszes Kis Közről - közel került az átadás!

 - Jó látni a szép szőnyegeket a gyülekezeti terembe, ide is várunk mindenkit!

 - Boldogan követtem figyelemmel a chilei bányászok menekülését és közben igyekeztem segíteni a városunkban levő szegény embereknek. (Ne felejtsétek ÉLÉSKAMRA akció újra indult! Sokaknak van rá szüksége...)

.....s mindezek közben megtörtént velem az, ami még soha: Pacalt ettem - úgy óvatosan... A Férfiak Sátra alkalom tagjait vendégelte meg Szász Pista bácsi egy nagy adag pacallal. A lelki táplálkozást követte ez az esemény a gyülekezeti teremben. Jó látni, hogy milyen összetartó közösség jött össze erre az alkalomra!

16.
október

Gratulálok!

Laci73  | 

http://oroscafe.hu/2010/10/16/72-ora-szekacs-iskola-evangelikus/cikk/imrejuli 

Szeretettel ajánlom figyelmetekbe Ribár János esperes úr Deák téren elmondott igehiretését!

(2010. október 9. - Országos Evangelizáció)

http://misszio.lutheran.hu/2007/?oldal=igehirdeteshang

http://oroscafe.hu/2010/10/11/a-szonyegszoves-orzoje-es-muveloje/cikk/sgyongyi 

10.
október

Szociális akciók

Laci73  | 

Evangélikus gyülekezetünk - a Nyugat - Békési Evangélikus Egyházmegye gyülekezeteivel együtt - a REFORMÁCIÓ ÜNNEPI ISTENTISZTELET OFFERTÓRIUMÁT A VÖRÖSISZAP KATASZTRÓFA ÁLDOZATAINAK AJÁNLJA FEL. (OKTÓBER 31.)

Emellett azokra is gondol gyülekezetünk, akik Orosházán nélkülöznek, ezért újra indítjuk az ÉLÉSKAMRA akciót is.

A vörösiszap áldozatainak megsegítésére pénzbeli adományokat gyűjtünk, az éléskamra akció keretében pedig tartós élelmiszereket várunk. (Az élelmiszer elhelyezhető jövő vasárnap, a templom kijáratánál található kosárba is.)

Egy törzsszurkoló - a távoli Békés megye közepéről - újra jelenlétével biztatta a magyar csapatot.

Meg is lett az eredménye, utoljára 1982 -ben - csaknem 30 év - nyert ilyen arányban a válogatottunk.  (10 -1)

Alapige:

"Két ember ment fel a templomba imádkozni: az egyik farizeus, a másik vámszedő. A farizeus megállt, és így imádkozott magában: Isten, hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember: rabló, gonosz, parázna, vagy mint ez a vámszedő is. Böjtölök kétszer egy héten, tizedet adok mindenből, amit szerzek. A vámszedő pedig távol állva, még szemét sem akarta az égre emelni, hanem a mellét verve így szólt: Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek. Mondom nektek, ez megigazulva ment haza, nem úgy, mint amaz. Mert mindenki, aki felmagasztalja magát, megaláztatik, aki pedig megalázza magát, felmagasztaltatik."  (Lukács 18. 10. - 14.)

Igehirdetés:

"A farizeus az farizeus. A vámszedő a Testvérem! "

(Vatai Gyula ezredes, a váci börtön hívő parancsnoka, aki éppen ma 8 éve keresztelkedett meg az oroszlányi evangélikus templomban.)

Csak azt tudom hozzátenni, hogy ÁMEN, ÚGY LEGYEN

1 komment

04.
október

Vakmisszió

Laci73  | 

Nagyon örülök annak, hogy orosházi emberek  a motorjai ennek a kezdeményezésnek! Eddig is több tekintetben támogattuk a vakmissziót, s ezután is számíthatnak ránk! Isten áldjon mindenkit, aki segített megszervezni ezt a találkozót!

 

Nézzétek meg ezt a cikket és képeket!

http://www.evangelikus.hu/aktualis/oszi-utotalalkozot-tartottak-az-evangelikus-vaktabor-tagjai-mezoberenyben 

Megjelent Harangszó újságunk legújabb száma, elolvasható a honlapunkon is:  

http://oroshaza.lutheran.hu/index.php?include=harangszo 

Tegnap ünnepelte a 15. születésnapját az orosházi evangélikus óvoda. Egy nagyon szép képes beszámolót olvashattok róla az Oroscafe oldalán:

 http://oroscafe.hu/2010/10/02/isten-ajandeka-15-eve/cikk/imrejuli

(Fotó: Kecskeméti Krisztina - Oroscafe)

Múlt vasárnap volt az első TIPEGŐK ISTENTISZTELETE gyülekezetünkben.

 

Hála Istennek, sok kisgyermekes család fogadta el a meghívást.

Képek itt találhatóak:

 http://tipego10-09-26.readri.fotoalbum.hu/

A RÉSZTVEVŐ CSALÁDOK KÉRÉSRE NEM HAVONTA, HANEM KÉTHETENTE LESZ ALKALOM, MINDEN HÓNAP 2. ÉS 4. VASÁRNAPJÁN!!!!

Mindenkit várunk legközelebb is: Október 10 -én, 10. 00. órakor a gyülekezeti teremben! 

Még egy gondolat: Kedden a presbiteri ülésen fogom ismertetni a 2010 - 2011. évi lelkészi munkatervet. Hetekkel ezelőtt,amikor elkészítettem, ezeket a sorokat írtam fel kezdésként:

Fiaink legyenek olyanok ifjúkorukban, mint a nagyra nőtt palánták, leányaink pedig, mint a faragott oszlopok, amilyenek a palotákban vannak.” (Zsolt. 144.12) A következő munkaév középpontjában az ifjúsági és missziói munka fog állni. Ezért is választottam ezt a csodálatos zsoltárverset a munkaév mottójául."

NAGYON ÖRÜLÖK ANNAK, HOGY A GYERMEK ÉS IFJÚSÁGI MUNKA EGY ILYEN ÁLDOTT ALKALOMMAL GAZDAGODOTT!

23.
szeptember

Októberi programok

Laci73  | 

Október 2. szombat - 15 éves az evangélikus óvoda Orosházán. Egész napos megemlékezés az óvodában, iskolában, záróistentisztelet 16.00 órakor a templomban

Október 5. kedd 17.00 - Presbiteri ülés

Október 8. péntek 18.00 Fassang László és Szokolay Dongó Balázs koncertje templomunkban

Október 9. szombat - Országos Evangelizáció Budapesten a Deák téri templomban

Október 14. csütörtök 18.00 - Férfiak Sátra

Október 17. vasárnap 15.00 Szeretetvendégség - emlékezés a 125 éve elhunyt Győry Vilmos lelkészre és Orosháza első lelkészére Horváth Andrásra.

Október 31. vasárnap - Reformáció ünnepe 

OKTÓBER 1 -TŐL A CSÜTÖRTÖK ESTI ISTENTISZTELET 17.00 ÓRAKOR KEZDŐDIK!

Megjelent az új evangélikus ifjúsági énekeskönyv a ZARÁNDOKÉNEK.

Rendeltünk néhány darabot, a Lelkészi Hivatalban megvásárolható.

Ára: 1490 -

http://www.lutheran.hu:8086/portalok/lutheran/media/koenyvajanlo/zarandokenek

 

14.
szeptember

Filmklub - ajánló

Laci73  | 

Minden második pénteken az evangélikus iskolában 16.00 (!!!) órától filmklub lesz Ribárszki Ákos iskolalelkész vezetésével. (A filmek után BESZÉLGETÉS!!)

A következő filmekkel vár benneteket Ákos:

Szeptember 17.  - Az élet háza.

"George Monroe (Kevin Kline) középkorú építész élete során mindig is a munka volt az első. Rövid időn belül egyszerre dől össze minden jól felépített életében. Elbocsátják a munkahelyéről és szinte ugyanazon a napon végzetes betegséget diagnosztizálnak rajta orvosai. A megtört George a hátralévő négy hónapban csak egyvalamit szeretne megtenni. Felépíteni álmai házát elhidegült kamasz fia, Sam segítségével."

 

Október 1 -én egy nagyon kemény és elgondolkoztató filmet fogunk megnézni: Amerikai história - X

"Az én Mein Kampfom" - ezzel a dolgozattal sokkolja tanárait Danny Vinyard, aki egyébként kiváló tanuló. Talán ez az iromány adta a végső lökést, hogy bálványozott bátya, Derek (Edward Norton), aki apjuk meggyilkolása óta csak a gyűlölet filozófiája és gyakorlata szerint él, egy hihetetlenül kegyetlen faji gyilkosságot kövessen el, amely "példaértékű" lesz a neonácik, skinhead bandák és a hatóságok előtt is. A rácsok mögött Derek fokozatosan ráébred az erőszak kétarcúságára. Felismeri az örök igazságot: a gyűlölet mindig visszaszáll arra, akitől ered.
Három év múlva a bajba jutott fiú visszatérésére vár környezete: a skinheadek hős vezérüket, anyja családfőnek számító gyermekét, Danny szeretett testvérét akarja visszakapni.
Még magán hordva a "börtönszagot", Dereknek nem sok ideje marad, hogy élvezze a szabadságot, múltjától szégyenkezve és iszonyodva versenyt fut az idővel, hogy megmentse öccsét és az egyre inkább az erőszak kietlen világába sodródó családját...
"

Szeretettel várunk minden érdeklődőt az alábbi ünnepi programsorozatra!

 

Székács József Evangélikus Óvoda jubileumi ünnepnapjának programja

2010. október 2. szombat

 

9.00 Vendégek fogadása

- a találkozás öröme - beszélgetés, az óvoda megtekintése - vendéglátás

10.00 Köszöntő óvodánk udvarán

  • Vajer Tímea óvodavezető köszöntője

  • Deák László igazgatólelkész köszöntője

  • Hesz Erzsébet a MEE Oktatási Oszt. óvodai szakreferensének köszöntője

  • Dr. Dancsó József alpolgármester, országgyűlési képviselő köszöntője

  • Óvodások ünnepi köszöntője

11.30 Ebéd iskolánk ebédlőjében

12.30 Jubileumi visszaemlékezés iskolánk dísztermében

  • Fehér Borbála intézményvezető ünnepi beszéde

  • Ribár János esperes ünnepi beszéde

  • Óvodánk története – visszatekintés képekben – Vajer Tímea

  • Révész Józsefné nyugalmazott alapító óvodavezető visszaemlékezései

  • Mindennap Jézussal – óvodai hittan segédanyag bemutatása – Révész Józsefné

Szünet - vendéglátás

  • Győri Gábor esperes, alapító lelkész visszaemlékezései

  • Skorka Katalin lelkésznő visszaemlékezései

  • Gyülekezetünk Credo együttesének szolgálata

16.oo Hálaadó ünnepi Istentisztelet templomunkban

Gáncs Péter a Déli Evangélikus Egyházkerület püspökének igehirdetésével.

Az óvodapedagógusok és az óvodások szolgálatával.

Rendezvényünkön való részvételi szándékáról szíves visszajelzését kérjük szeptember 24-ig!

 

E-mail: hajnalov@lutheran.hu Tel: 68/512-590

08.
szeptember

Tipegők és Zenevár

Laci73  | 

 - Bánkiné Révész Adrienn szervezésében havonta egyszer  TIPEGŐK ISTENTISZTELETE lesz 10.00. órától a gyülekezeti teremben.

Ide olyan szülőket várnak gyermekeikkel, akik szívesen részt vennének egy családias alkalmon a főistentisztelet idején.  

Az első "Tipegő találkozó" szeptember 26.- án lesz, erre újszülött csecsemő kortól, négy éves korig várjuk a gyerekeket szüleikkel. (Az ennél idősebb gyermekeket a családi istentiszteletekre hívjuk minden vasárnap 9.00. órától a Győry terembe.)

 - A Babazene alkalma tovább folytatódik az evangélikus óvodánkba, de új neve lett: ZENEVÁR.
Egyetlen változás lesz az eddigiekhez képest: kedd helyett KÉTHETENKÉNT HÉTFŐNKÉNT 17.00. ÓRÁTÓL kezdődik.
ELSŐ ALKALOM: SZEPTEMBER 20. 
 
A Babazene honlapja:
 
 
 

 Örömmel és egy kis büszkeséggel tájékoztatlak benneteket, hogy megjelent evangélikus egyházunkban az első óvodai hittankönyv. (A szerző Révészné Tóth Erzsébet, aki hosszú éveken keresztül vezette evangélikus óvodánkat.)
Azért is örülök, mert ez a könyv annak a közös munkának az eredménye, amit Győri Gábor lelkész és és Révészné Böbe végzett az orosházi Hajnal óvodában. Ez a korábban kidolgozott, az idő próbáját is kiálló, anyag jelent meg - sok - sok új gondolattal modernizálva, más óvodák ötleteivel kiegészítve - hittankönyvként.

Olyan emberként, aki részt vehetett a könyv megszületésében, szeretettel ajánlom a figyelmetekben. Én úgy látom, hogy nem csak óvodában használható, hanem rengeteg ötlet, segédanyag, zene és egyéb kincs van benne az alsós hitoktatáshoz is! (Felsorolni is hosszú: versek, nemzetiségi anyagok, sőt reménység szerint lesz egy honlap is mellé, ahonnét zenéket, énekeket lehet majd letölteni.)

A KÖNYV HIVATALOS, ORSZÁGOS BEMUTATÓJA OKTÓBER 2. -ÁN LESZ OROSHÁZÁN, AMIKOR ÓVODÁNK INDULÁSÁNAK 15. ÉVFORDULÓJÁT FOGJUK  ÜNNEPELNI PÜSPÖK ÚR ÉS SOK MEGHÍVOTT VENDÉG RÉSZVÉTELÉVEL!
 

05.
szeptember

Az első CSIT

Laci73  | 

Az első Családi istentiszteletre két vendég érkezett a Karib tenger környékéről - Pedro és Boris, a két harcedzett horgász.

Különleges játékaikkal színesítették a nyár utáni kezdő istentiszteletünket! (Örömteli dolog, hogy már az első alkalommal 80 körül volt az istentiszteleten megjelentek száma.)

 

 

Kedves Barátaim!

Bánki Horváth Gyuri testvérünk elkészítette a szórólapokat a Reménység istentiszteletre.

KÖSZÖNET ÉRTE!

Vasárnapra 1.000 példányban elkészül, az első RIT -en lehet vinni és terjeszteni! Célba vesszük az iskolákat és minden helyet ahol szívesen elfogadják és osztogatják!

31.
augusztus

Meszes Kis Köz

Laci73  | 

Hamarosan teljesen elkészül a Meszes Kis Köz felújítása. 

 

Az üzletek eddigi bérlői nagyon pozitívan értékelik a változásokat.

Orosháza életében sajnos nagyon sok régi épület került lebontása, így különösen is fontos a meglevők megóvása. Ennek jeleként az Orosházi Evangélikus Egyházközség - önkormányzati támogatással - lassan teljesen felújítja a Meszes Kis Közként ismert épületegyüttesét. Ez a "bazársor" az egyik utolsó olyan épület, amely az első világháború előtti Orosháza hangulatát idézi. Az egyházközség és a bérlők tapasztalatai alapján elmondható, hogy egyre több orosházi érzi át ennek a munkának a fontosságát, s fejezi ki elismerését.

Az eredeti arculat visszaállítása nem csak a tulajdonos - az orosházi evangélikus gyülekezet - számára volt fontos, hanem a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal számára is. A legapróbb részletekig megkíséreltük rekonstruálni a régi állapotokat. Olykor csak egy - egy ajtón vagy ablakon maradtak meg az eredeti vasalatok, de ezek alapján az összes üzlet régi kinézetét vissza lehetett állítani. (Így kerültek fel ma az új spaletták is.)

 

 

 

 

Még egy festés vár az új zárakra, de már látszik a szépségük.

A képen Jantos István felügyelő és Hegedűs Imre műszaki vezető egyeztet az egyik bérlővel

Az egységes arculat megmaradásának elengedhetetlen feltétel, hogy egyforma cégtáblák legyenek kihelyezve. Ez nem csak lehetősége, hanem kötelessége is a bérlőknek, hiszen szigorú előírásokat léptettünk életbe. (Csak egységes, azonos méretű, formájú és betűtípusú táblák fognak kihelyezésre kerülni.)

A munka a templom felőli oldalon is nagy lendülettel folyik, itt is jelentős lesz a változás. A jelenleg pizzériaként üzemelő üzlet homlokzata teljesen átalakul, az oda később beépített kirakatok és ajtók eltávolításra kerültek, a helyét a régivel megegyező nyílászárók veszik át. 

Az átadás után a következő lépés az értékesítés lesz, több felújított üzlet is van, amelyik bérlőre vár. Van köztük kisebb és nagyobb területű is, sőt a az épület sarkán egy impozáns kinézetű és méretű üzlet kerül kialakításra. A hamarosan elkészülő új városi főtér közelében, ezeknek az üzleteknek a forgalma  - a bérlők reménysége szerint  - nőni fog. 

Fényképes beszámoló a tanévnyitó istentiszteletről - sok fénykép!:

http://oroscafe.hu/2010/08/30/tanevkezdes-ot-lelki-tantarggyal/cikk/oroscafe 

30.
augusztus

Pedagógus csendesnap

Laci73  | 

Itt lehet megtalálni a csendesnapon megnézett filmet: http://www.garainyh.hu/video/video.htm 

Keresztény filmek - Tűzálló

Kedves Fiatalok!

 
Ez a blog nem csak a szépről akar szólni, mert nem lenne igaz és őszinte. Ezért bátran leírok egy problémát is - szem előtt tartva, hogy rengeteg áldás és jó alkalom van gyülekezetünkben!
 
Ahogy gondolkozom az ifjúsági alkalmakról, úgy érzem, hogy tényleg szükség volt a változtatásra.
Eddig egy olyan modellt próbáltunk követni, amikor egy ifiben nyitottak voltunk mindenki felé, de ennek a várt pozitív eredmény helyett inkább leépülés lett a vége. Ennek az az egyik oka,  - a sok egyéb mellett, mint pl. a továbbtanulás más városban - hogy túlságosan sokféle fiatal volt együtt, túl nagy korkülönbséggel, s így nem tudott igazi közösség kialakulni. Emellett bizonyos fiatalok problémája túlságosan is előtérbe került, s ez többen már nehezen tolerálták. 
Sajnos emiatt a nyári hónapokra drasztikusan lecsökkent a létszám, ma is csak négyen voltak....
Nincs ezzel semmi gond, megértem azokat, akiknek ezek az - elsősorban inkább lelkigondozói - alkalmak, nem adtak felüdülést és nem segítették a hitük elmélyedését. 
Ezért volt elengedhetetlen a változtatás, aminek van még egy fontos része: az ifiben 20 év lesz a maximális felső korhatár. Mindenkinek tudomásul kell vennie, hogy ezeken az alkalmakon a középiskolás korosztályt célozzuk meg, s ezután természetesen kell következni a hívő életében a továbblépésnek!! (Ez alól az a két fiatal lesz kivétel, - Bianka és Józsi -  akik zenével fognak szolgálni, de nekik is feladatuk, hogy "kiképezzék" az utánpótlást! :-)
Erre számtalan alkalom van gyülekezetünkben, a Reménység Istentisztelet, a csütörtöki istentisztelet, fiuk számára a Férfiak Sátra és még sok egyéb alkalom. Oda kell tovább lépni, nem lehet egy közösség életében megrekedni. Az a cél, hogy az ifi után itt jelenjenek meg az idősebbek, s a helyüket új konfirmáció utáni fiatalok vegyék át. (Nem lehet olyan ifit tartani, ahol a 13 éves gyerek a fiatal  - olykor 30 év körüli -felnőttel van együtt. Persze a szeretet mindent legyőz, de itt már teljesen más problémák, feszültségek és örömök vannak jelen, amelyek szétfeszítik egy beszélgetés kereteit. Két csoport mindig háttérbe kerül: a túl fiatalok és a túl idősek vagy a túl fiatalok és "középkorosztály" mert az időseknek szól..)
Természetesen egy -egy csodálatos nyári családos nap egészen más, ott át is éltük a különböző generációk egybeolvadását, de ez inkább a különlegesség és ezt nem lehet heti rendszerességgel megoldani. 

Így fog kialakulni egy normális rendszer:
Kisgyerekek (óvoda, alsósok) - családi istentisztelet
12 - 14 évesek - konfirmáció felkészítés két éve
14 - 18 évesek - pénteki ifi
18 év felett - RIT, és a gyülekezeti élet számtalan alkalma.

Volt egy másik gond is, ami miatt az ifi lassan elfogyott, s ez nem más, mint a rossz elvárások felerősödése. Értem ez alatt azt hogy, egyre több fiatalnál a lényegről a lényegtelenre terelődött át a hangsúly. Az igei tartalom helyett néhányan csak az ismerkedési lehetőség, ifi utáni játék és egyebek miatt jöttek, s nem a lelki tartalom volt a vonzó. Ezzel sem lenne baj, addig míg megvan egy helyes egyensúly a kettő között. De amikor ez felborult, akkor a lényeg veszett el (!), és a lényegét vesztette az alkalom is a számukra - hiszen ismerkedni, játszani máshol sokkal jobban lehet! Ebben mi nem tudunk versenyezni semmilyen világi alkalommal, viszont amit mi tudunk adni, azt nem adja senki más! 
A péntek délutánok és esték ebben is tökéletes megoldást nyújtanak, hiszen lehetőség lesz a komoly lelki elmélyülésre és utána mindazon dolgokra, amit eddig egyesek az ifitől vártak. (Természetes dolgok az ismerkedés, a játék és szórakozás, de ezeket nem lehet beleolvasztani vagy belekeverni az ifi életébe, ami alapvetően egy IFJÚSÁGI BIBLIAÓRA, még ha nem is ezt az elnevezést használtuk, s ezért mást is bele lehetett érteni. Itt az ISTEN IGÉJE KELL, HOGY A KÖZÉPPONTBAN ÁLLJON!)

Vallom, hogy sok dologban bátran változtatni kell, különösen ha ennyire látható, hogy rossz úton járunk! (Akinek ez nem tetszik, annak egy rossz hír: Októberben az Országos Missziói Napon másfél órát kaptam arra, hogy a misszió legújabb területeiről és ágairól tartsak előadást és vezessek beszélgetést. ("Krisztusi szabadsággal a misszióban.") Így az eddigieknél is jobban érdekel, hogy miként lehet a mai világban megtalálni a legjobb formákat az evangélium továbbadására, mert nem biztos, hogy az a jó, ami 20 - 25 éve jó volt.)

Azért választom ezt a "hírközlési formát", mert valóban nyitott vagyok a párbeszédre. Szeretettel várom a gondolatokat - mert tudom, hogy vannak (!) - a blogon, e - mailban vagy személyesen!

 

1 komment

Kedves Fiatalok!

2010.  szeptember 10 -től teljesen új időpontban, helyen és felépítéssel fognak menni az ifjúsági órák gyülekezetünkben. Olvasd el, jegyezd meg és CSATLAKOZZ!

 

Nézzük sorba a változásokat - először csak felsorolás szintjén:

1. Az alkalom szombatról PÉNTEKRE  kerül át.  

2. Újra visszakerül a kezdés 18.00 órára és minden alkalom kb. 19.45 -ig tart majd.

3. Nem hetente, hanem KÉTHETENTE  lesz majd ifjúsági - s mellette természetesen továbbra is hetente az iskolai klub és Reménység istentisztelet.

4. Változik a helyszín: Az ifi lakás helyett az ISKOLÁBAN lesznek az ifik.

Egy kicsit részletesebben: A gyülekezetben és az iskolában sok párhuzamosan futó területen folyt az ifjúsági munka. (Szombati gyülekezeti ifi, pénteki klub, gimifi, Mustármag ifi próbálkozás.) Ezt a széttagoltságot szerettük volna megszüntetni és a sok kis csoport helyett egy nagyobb közösséget összefogni. Hála Istennek az iskola vezetésének, az új iskolalelkésznek, a klub vezető pedagógusának és nekem olyan megoldást sikerült találni, amelyben hétről - hétre valódi közösségi élményt lehet átélni minden fiatalnak. (Csak azért soroltam fel ezt a sok embert, hogy lássátok, tényleg együtt gondolkoztunk és együtt szeretnénk valami újat kialakítani - nektek és még inkább értetek!)

Ennek az változásnak a lényege, hogy a pénteki iskolai klubot és a gyülekezeti ifjúságot közelebb hoztuk egymáshoz, hiszen sok esetben amúgy is nagy az átfedés a két közösség között. Minden második pénteken ifjúsági alkalom lesz az iskolában - a megszokott énekléssel, imádsággal, beszélgetéssel, lelki tartalommal. (Ezeket Ákossal tartjuk felváltva) A hónap másik két péntekén, 18 és 20. óra között, egy Ákos által kitalált és megszervezett meglepetés program lesz - erről majd később! (Ez csak az iskolánk diákjainak, a pénteki klub tagjainak.)

Ezek az alkalmak 19.30  és 20.00 óra között érnek majd véget, és utána lehet kapcsolódni a már megszokott pénteki klub élethez. (A pénteki klub úgy van kitalálva, hogy oda csak az iskolánkba járó, vagy korábban ott tanuló diákok járhatnak, ezért a klubhoz való csatlakozás nekik lehetséges, a többi fiatalnak ezzel véget ér a pénteki program.)

Az ifivel párhuzamosan fog menni már 18.00. órától a klub is, de én nagyon remélem, hogy Ákossal sikerül olyan ifjúságit csinálni ezalatt a tornaterem környékén, hogy sokan inkább ott kezdik a "klubéletüket" és nem a billiárd asztal mellett! Felvállaljuk a harcot!!:-)

Hogy fokozzam a feszültséget, leírom újra: Két meglepetés lesz a jövőben: Az egyikről már írtam, s ez nem más, mint a minden második pénteken megvalósítandó program. A másik meglepetés szeptember 10 -én 18.00. órától lesz az iskola udvarán! (Egy hivatás újonca mutatkozik be eddig nem ismert, zseniális oldaláról! Erről majd egy kicsit később!) 

Erre az alkalomra mindenkit szeretettel várunk - "klubost", "ifist" és "újoncot", aki eddig nem járt, de kedvet kapott!

Ne feledjétek: augusztus 28.- án és szeptember 4 -én 17.00 (!) órától még "hagyományos" ifi a gyülekezeti terem udvarán!

Még néhány nap és kezdődnek a REMÉNYSÉG ISTENTISZTELETEK!

Helyszín: Továbbra is a templom emeletén levő Győry Vilmos terem

Két személyes gondolat:

1. Anélkül, hogy bármelyik alkalmat a másik elé helyezném, megjegyzem: a gyülekezet jövője szempontjából a legfontosabb alkalom a Családi Istentisztelet (CSIT) és a Reménység Istentisztelet (RIT). Tudom, hogy sokak számára ez nehezen elfogadható, és a tíz órási istentiszteletet tartják a gyülekezeti élet csúcspontjának, de ha az ember előre tekint, akkor ezen a két istentiszteleten van kitörési lehetőség. Itt van lehetőség arra, hogy a gyülekezet lassan ne elfogyjon, hanem  - talán nagyon is messziről jött - ÚJ TESTVÉREKKEL gazdagodjon.

2. Növekedés akkor lesz az életedben testvérem, ha rájössz, hogy erre az istentiszteletre, NEKED VAN SZÜKSÉGED!  Szép minden erőfeszítés, amit a lelkészek vagy a szolgálók tesznek hétről - hétre, de nem ezért kell eljönni, nem nekik kell kedveskedni, vagy így méltányolni az erőfeszítésüket! Nem ez a fontos, sőt ez egy lényegtelen semmiség ahhoz képest, amit neked adni akar az Isten. Értem, értünk ne gyere, csak magad miatt, sőt amiatt, aki TÉGED VÁR!

Átéltük, megtapasztaltuk, hogy milyen erő van ezekben az istentiszteletekben. Látjuk, hogy mit rontottunk el, vagy mit nem tudtunk úgy végig vinni, ahogy szerettük volna. Ezekből tanultunk és azon leszünk, hogy a szeptembertől még áldottabb körülmények között találkozhass az Élő Istennel. ....ez már egyedül rajtad áll!

Az alkalmak a megszokott rend szerint fognak menni, egyetlen változással: A téma minden alkalommal egy újszövetségi levél lesz. Az alkalom elején mindig lesz egy 8 - 10 perces felvezetés a levélről. (Kortörténet, ki írta, kinek, kiknek, miért, mi volt a háttérben stb. stb.) Utána jön majd egy igehirdetés a levél legfontosabb üzenetéről. (Változást jelent még az is, hogy sokkal több lesz a filmrészlet az istentiszteleteken és egyéb új megoldások is lesznek a liturgiában.) 

Továbbra is minden második vasárnap ÚRVACSORA  és minden harmadik vasárnap AGAPÉ. 

A tervezett program:

Szeptember 5 - A velünk és értünk "levelező" Isten - bevezetés 
Szeptember 12. - Római levél - ÚRVACSORA
 

Szeptember 19. -  I. Korinthus - agapé
Szeptember 26. - II. Korinthus 
Október 3. - Galata 
Október 10. - Efezus - ÚRVACSORA
Október 17. - Filippi - agapé
Október 24. - Kolosse 
Október 31. - reformáció ünnepe együtt a reformátusokkal.
November 7. - A Nagy Októberi.....I. Thesszalonika
November 14. - II. Thesszalonika - ÚRVACSORA
November 21. - I. Timótheus - agapé
November 28. - II. Timótheus 
December 5. - Títusz
December 12. - Filemon - ÚRVACSORA
December 19. - Zsidókhoz írt levél - agapé

Nézzük mi történt az elmúlt napokban. Látványos dolog kevés volt, de apróbb feladat és eredmény annál inkább:

1. Eltűntek az állványok a Meszes Kis Köz egyik oldaláról - és átkerültek a másikra. Ezzel a felújítás nagyobbik része elkészült, bár még itt is vannak feladatok. Az üzletek nyílászárói még egy réteg festést kapnak és hamarosan felkerülnek az ajtókra és az ablakokra az új spaletták. (Van néhány üres üzlet, ezeket hamarosan meg fogjuk hirdetni. Akit érdekel, érdemes figyelni, hiszen a főtér rekonstrukció után nagyon jó helyen lesznek ezek az üzletek. Erre egyre többen jönnek rá, egyre több az érdeklődő!) Szeptember közepére a teljes épületsor a régi szépségében lesz látható!

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2. Szombaton megtörtént a templomtakarítás. A gyülekezet méretéhez képest nagyon kevesen jöttek segíteni, ez engem őszintén meglepett... Aki eljött, annak nagyon köszönjük!

3. Ezen kívül számtalan dolog volt még: berendeztük az Amerikából hamarosan iskolánkba érkező lektor lakását, felbútoroztunk egy nehéz helyzetben levő családot, megáldottam egy új otthont és családot Gyopároson, meglátogattam egy nem rég házasodott kedves házaspárt, többen jöttek lelkigondozói beszélgetésre, esperes úrral kidolgoztuk a gyülekezeti munkaprogramot 2010. végéig valamint részt vettem a felújított katolikus templom megáldásán. Ez a hét is tartalmas lesz: Holnap köszöntöm az új óvódásaink szüleit, megbeszélésem lesz az állami iskolákban tanító hitoktatókkal, temetek Tótkomlóson, csütörtökön pedig Telekgerendáson tartok áhítatot mozgássérült fiataloknak. Utána egy presbiteri ülés, majd a Sámuel csoporttal tervezzük meg a következő időszak Családi Istentiszteleteit. (Valahogy így néz ki a többi lelkész naptára is, ebből látszik, hogy van feladat és van ÉLET a gyülekezetünkben.)

4. FONTOS MEGHÍVÓ VASÁRNAPRA!

Isten iránti örömmel és hálával tudatjuk, hogy a Székács József Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium új épülete elkészült, és felszentelésére 2010. augusztus 29-én de. 10 órai kezdettel az orosházi evangélikus templomban  tartandó tanévnyitó istentisztelet után kerül sor a helyszínen. Az istentisztelet keretében fog igazgatói esküt tenni Fehér Borbála igazgató asszony és áldásban részesül Ribárszki Ákos iskolánk új lelkésze, a gyülekezet beosztott lelkésze.
Igét hirdet, és a felszentelést végzi Gáncs Péter püspök
Mindenkit szeretettel hívunk és várunk!

Nagyon szép lett az új épület, nagyon nagy előrelépést jelent ez a munka iskolánk életében! 

5. Komoly változások lesznek a szombati ifjúsági órákkal kapcsolatban is. Egyenlőre még több terv is van, de hamarosan kialakul a legjobb megoldás. (A jelenlegi rendszer nem megfelelő, az alkalmakat hozzá kell igazítani a valós igényekhez és a résztvevőkhöz.) Nem árt az ifjúsági munkában is új utakon elindulni, különösen akkor, ha ezt már más területeken megtettük!

 1. Múlt szombaton volt Kondoroson Ákos lelkészszentelése - talán mindenki tudja, hogy milyen Ákosról van szó. :-) Orosházáról 70 - 80 testvér volt jelen a szépen felújított és feldíszített templomban.

Gabi és Laci - valamint Bianka és Józsi - két énekkel köszöntötték Ákost és így kérték Isten áldását életére.

Augusztus 15 -től Ákos már meg is kezdte szolgálatát a gyülekezetünkben beosztott lelkészként valamint iskolánk lelkészeként. 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2. Szombaton reggel 9.00. órától közösen fogjuk KITAKARÍTANI A TEMPLOMUNKAT!! Minden dolgos kezet szeretettel várunk! ("Csak csendben, csak halkan", mert előtte még egy keresztelő lesz, senki ne rontson rájuk egy felmosóronggyal!)

3. Szeptember 5 -én kezdődik a Reménység istentisztelet. Erre az alkalomra új, színes szórólapot készítünk. Érdemes lesz járni, mert fél év alatt igyekszünk egy átfogó képet adni az Újszövetség leveleiről. Hétről - hétre lesz igehirdetés és mellette tanítás is!

Megérkeztek az engedélyek a fotók közzétételére!!!!!! (A szöveget nem kell feltétlenül komolyan venni....!!!!)

Ez a kép hajnali fél ötkor készült - rendőrségi felvétel.... a szomszédok csörögtek rám, hogy egy fiatalember különös testhelyzetben mászkál a gyülekezeti terem udvarán. 

 - Ki lehet ez? Betörő? - kérdeztem ijedten..

Nem! Szabi alvás helyett is edzett, le - föl mászkált, mint a rák, az egész udvaron!

Ő a gyorsaságra ment. Végül 1 perc 5 másodpercre javította a rákmászás Európa csúcsát! Gratulálunk! (A német bajnokot Ludwig von Bruttengastenburgot szorította le az első helyről. Aki járatos ebben a sportágban pontosan tudja, hogy ez mekkora szó. Jó volt hallgatni a Himnuszt Szabi!!)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Csehi Józsi nem akart lemaradni Szabi mögött és elhatározta, hogy a pókmászás új világbajnoka lesz. Nála a távolságon volt a hangsúly, nem a gyorsaságon!  Orosházáról indult, ez a kép három nappal később Párizs közelében készült róla. Visszahoztuk, bár ő inkább hazafelé is mászni akart! Hát igen, az akaraterő diadala!! (Komoly összeget kapott szponzorától a Linuxtól - azóta nem jött dolgozni...Állítólag a Himaláján látták, felfelé araszolni.)


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 Egy bátor játékos! Egyedül 27 ellen! (Döntetlen lett a meccs.) 

Jaj, hová jöttem???

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 Ők voltak a segítőim..... na, ebből el lehet képzelni a többit..... :-) Félek leírni, hogy ő az öcsém... messze esett az alma a fától / bátyjától! :-)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 Ők is ott voltak a táborban, csak olyan ügyesen rejtőzködtek, hogy senki se látta őket!!

Milyen volt a sporttábor?

Kezdjük távolról! Dr. Lawrence Crabb írt egy könyvet a tartalmas kapcsolatok életbevágó fontosságáról és terápiás erejéről. Ebben kifejti, hogy a Lélek gyógyító ereje a bensőséges, elfogadó és őszinte kapcsolatokban és közösségekben tud felszabadulni. „Ez a könyv gyógyító közösségek létrehozására szólít fel... várom azt a napot, amikor legmélyebb sebeink és legnagyobb küzdelmeink gyógyírt kaphatnak hétköznapi kapcsolataink során, Isten megáldott minket azzal az erővel, amely által a lelki gyógyulás eszközei lehetünk." 

 A mostani nyár éppen erről szólt. Míg általában a gyülekezetekben sok tematikus alkalom van, addig nálunk nyáron egészen más életkorú és hátterű emberek voltak együtt a különböző alkalmakon. Így volt ez a családos napokon Gádoroson és Nagyszénáson és így volt a sporttáborban is.  

A cél egyértelmű volt: Gyógyító közösség létrehozása. 

Valahol ebben van a jövő, hiszen - különösen nagy gyülekezetekben - egy - két lelkész képtelen mindenkire odafigyelni, mindenkit meglátogatni. (Látom a saját életemen is ennek a nehézségét.) Ilyenkor léphet be a gyógyító közösség, amikor emberek - talán éppen tudatlanul, nem erre koncentrálva - segítenek egymásnak. 

Persze a segítségnek több rétege van, van olyan feladat, amit nem lehet elvenni a lelkésztől. De sok gyógyító beszélgetéshez nem kell lelkész, elég egy csendes "fül". (Sokszor tapasztalom, hogy az emberek nem gyónni akarnak, sőt még feloldozást sem várnak, csak azt, hogy meghallgassa őket valaki.)

Egy gyógyító közösség ebben biztos segíteni tud, de természetesen vannak ennél sokkal mélyebb beszélgetések is, amikor valaki tényleg tud bátorítani, segíteni, tanácsot adni. 

A sporttábor ilyen egymáshoz kapcsolódó szíveket szeretett volna létrehozni. Az alap dolgok adottak voltak: Ott volt először is 28 gyermek, akiknek jelentős része soha nem találkozott egymással. Nagy anyagi különbségek voltak közöttük, a családi háttér is nagyon eltérő volt, valaki örömmel a szívében jött, más pedig friss gyász terhével. 

Egy ilyen alkalom magában hordozza az állandó feszültséghelyzeteket éppúgy, mint az igazi közösségek kialakulását.

Nálunk mindez megvalósult: Három nap alatt nem volt egy hangos szó, veszekedés, indulat - pedig a sport, a versenyhelyzet, a győzni akarás könnyen magával szokta hozni mindezt. Kapcsolatok alakultak vagy éppen tovább mélyültek fiatalok között. Hiszem, hogy ez a kapcsolat nem csak vízszintesen vált valósággá, hanem felfelé a Mennyei Atya felé is, aki lehetővé tette és megáldotta ezt a három napot!

Ez a tábor irányt mutatott az egész gyülekezet felé: A gyerekek megmutatták, hogy mit jelent elfogadni a másikat, támogatni a kevésbé tehetségeseket, mások örömét a saját győzelemem elé helyezni. Megmutatták, mit jelent szeretettel fordulni a másik felé, tapintatosan segíteni és erőt adni. Jó lenne ezeket felnőtt gyülekezeti tagként is megtanulni!

Vasárnap jönnek a különös képek a táborból, hétfőn pedig Ákos lelkészszenteléséről fogok írni!

1 komment

Reggel 9 - től 23. 00. óráig, ez nem kevesebb, mint 14 óra!

Eddig tartott a sporttábor harmadik napja.

A reggeli áhítaton két sportág került elő, a dobás és birkózás. Miután átgondoltuk, hogy mit jelent tusakodni, birkózni a bűnnel, egymással is birkóztunk egyet! A gyülekezeti terem mellett található konditerembe mentünk át, ahol a birkózó szőnyegen estek egymásnak a gyerekek. :-)

A sportágak jelentős részéhez kell a jó egyensúly érzék - persze nem árt, ha ez lelkileg is van az embernek. Ezt is lehetett gyakorolni egy nagyon érdekes - egyensúly fejlesztő eszközön.

Az ebéd után meglátogatott minket a helyi tv majd a kisebbek filmet néztek, a nagyok pedig tovább sportoltak. Ezután jött a készülődés a marhapörölt főzésre. Ebben elég sokan kivették a részük, ahogy képen látható is. (A "vének tanács" fontos ügyekben határoz éppen :-)

 

A napot az Angol  - Magyar meccsel zártuk....(Annyi örömhír volt benne, hogy végre egyszer mi rúgtunk egy furcsa gólt, olyat ami bent se volt a kapuban, s mégis megadták. Ilyenek inkább mi szoktunk kapni...) 

Érdemes lesz holnap is ide ellátogatni, mert összefoglalom a három nap tapasztalatait és lesznek érdekes fényképek is!

 

A jókedv és a fáradtság fokozódik! 

Hiába volt tegnap mindenki nagyon fáradt, senki nem maradt otthon, ma is teljes létszámmal vágtunk neki a napnak!

 

A mai reggeli áhítaton a futás került elő. (Mellette a sziklamászás - Jonatán, barlangászás - Dávid és természetjárás - Illés próféta) Bármilyen meglepő is ezekre a sportágakra komoly példákat találunk a Szentírásban!

Az áhítaton felolvastam ezt az interjút is egy világhírű brazil focistával. 

http://www.hetek.hu/hit_es_ertekek/200403/jezus_krisztus_atletaja

Itt megtaláljátok a teljes interjút, de bemásolók egy kis részletet is az írásból: "Épp a napokban hallottam, hogy Serginho is megtért, a Milan játékosa, akinek többek között én is hirdettem az evangéliumot néhány hónappal ezelőtt. Éppen az ideutazásom előtt történt az is, hogy Roberto Gaucho is befogadta Jézust, akinek a kedvéért hatszáz kilométert utaztam nemrégiben, mert felhívott, s annyira depressziós volt, hogy mindenáron öngyilkos akart lenni. Három napig maradtam nála, mire megnyugodott, s néhány napra rá hívott, hogy megtért, és képzeljem el, a felesége is visszament hozzá."

Az áhítat után jött a sport! A délelőtti programot a Pestről érkezett öcsém Dani és kedvese Niki (A képen) szervezték. Rendezvényszervezők által nagy programokon használt különleges játékokat hoztak, így egészen szokatlan eszközökkel sportoltunk.

A délelőtti program főszervezői:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 Íme egy különleges játék - színes ejtőernyő és a színes labda:

 

Délután újra a Táncsics gimi pályáján fociztunk - és milyen az élet - újra 5 - 5 lett a meccs. Ma viszont el kellett dönteni, hogy ki lesz a győztes, mert a győztes csapat tagjait egy - egy jégkrém várta a gyülekezeti teremben. Komoly tizenegyespárbajban nyert az egyik csapat. (Jégkrém ebéd után is volt, meglepetésként kaptuk a Családok Átmeneti Otthonától. Köszönjük!)

Holnap a székhelyünk egy birkozó csarnok lesz, majd délután játék, filmnézés és finom marhapörkölt után együtt szurkolunk a Magyar válogatottnak Anglia ellen.

u.i. Köszönöm a Oroscafe szakmai és emberi támogatását! :-)

 Elkezdtük, belevágtunk, elfáradtunk, de nagyon élveztük!

Így lehetne összefoglalni mindazt, ami a sporttábor első napján velünk történt. 

Reggel 28 -an vágtunk neki a napnak, s először Isten igéjére figyeltünk. Igyekeztünk megérteni, hogy miért fontos a sport a testnek és még inkább, miért fontos a sport a léleknek.

Miért és hogyan kell a lelket edzeni?  - ez volt ma a legfontosabb kérdés.

A lelki feltöltődés után mentünk az OMTK pályára. Itt egy tavaly általunk kitalált sportágat játszottunk, ami a rögbi és a kézilabda keveréke volt. (A kisebbek Gabival külön játszottak.)

 

Ezzel a különös sporttal ment el a délelőtt, majd jött az ebéd és a felkészülés a délutáni programra: A Táncsics Mihály Gimnázium műfüves pályáján játszottunk egy hatalmas focimeccset. (Az utókor számára jelzem, hogy 5 - 5 lett a végeredmény.)

A meccs után visszatértünk a gyülekezeti terem udvarára, ahol jött a meglepetés: levezetésként egy kis főtt kukoricát ettünk! (Köszönjük Körmöczi Zolinak az ajándékot!)

Gabi a kisebb gyerekekkel játszott

Most jönnek a képek a labdazsonglőrőkről!!!!!!

Itt lehet a második napról olvasni: http://laci73.blog.hu/2010/08/10/sporttabor_masodik_nap

08.
augusztus

Elgondolkoztató......

Laci73  | 

http://multikult.transindex.ro/?cikk=3271

Részlet az írásból:

 "A világ szemében az egyház:

– a testi és lelki csonkabonkák kezelőintézete, elfekvője, ahol nyugton, biztonságban vannak
– koncertszervező intézmény, lévén a templomoknak jó az akusztikája, és itt található orgona
– elavult kőkorszaki szakik erőlködése, hogy konzerválják a konzervet
– nyugdíjasklub
– mindazon „piszkos” munkák (öregotthonok, árvaházak, stb.) elvégzésére szakosodott intézmény, amit az állam kellene elvégezzen, de nincs kedve hozzá, s így kiadja alvállalkozóknak jó pénzért
– fanatikusok gyülekezete, akikkel általában azért nincs baj, mert szelídek
– családi élményeket szolgáltató kft., amely keresztelésekre, esketésekre, temetésekre szakosodott
– lelkiismeret-ébresztő, vagy/és lelkiismeret-megnyugtató vasárnapi program, ami szinte semmibe se kerül, és mindenkinek jólesik
– a magyarság megmaradásának záloga és pecsétje
– közösségi érdekképviselet
– ingatlanok építésére, visszaszerzésére, átépítésére, felújítására specializálódott jogi tanácsadó és kivitelező iroda
– pályázatírásra, néptánc-oktatásra, irodalmi estek szervezésére helyet biztosító közintézmény
– bor, káposzta, eper, alma, szilva, gabona, helyi viszonyoktól függő egyebek termelésére vállalkozó értelmiségi-mezőgazdasági megmozdulás
(A lista tetszés szerint kiegészítendő.)"

SZERINTEM INKÁBB EZ AZ EGYHÁZ - DE ERRŐL BŐVEBBEN HAMAROSAN!


 

Tegnap egy különösen jó hangulatú családi napot tartottunk Nagyszénáson. Reggel egy kicsit ránk ijesztett az időjárás, de végül egész nap csodálatos időnk volt.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Nem egy megszokott csendesnap volt a tegnapi, hiszen az ilyen alkalmak általában tematikusak: presbitereknek, diákoknak, kisgyerekeknek, nyugdíjasoknak szólnak külön - külön. 

Nálunk ez mind egyben volt! A 23 résztvevő közül a legfiatalabb 8 éves volt a legidősebb pedig több mint 80 esztendős: apukák, anyukák, tinik a gyülekezet minden korosztályából. (Aminek külön örülök, hogy a jelenlevők nagy része olyan család vagy fiatal volt, akik az elmúlt időszakban csatlakoztak a családi istentisztelethez vagy az ifjúsághoz. Azt viszont sajnálom, hogy a "régi csapatból" alig jött el valaki.)

A nagy korkülönbségek ellenére nagyon jó hangulat volt, s ez két dolognak köszönhető: Isten igéjének és a sportnak. Jókat beszélgettünk, énekeltünk és emellett óriási foci meccseket vívtunk a gyülekezeti házzal szemben levő homokos pályán. (Csernus Laci cselei, Barna mezitlábas kirúgásai, Ákos közdelmei a kapuban és persze az én harcaim a homokon pattogó labdával élményszámba mentek! :-) Ráadásul elfogyasztásra kerül csaknem 100 virsli is! 

Egy ilyen nap nem más, mint hálóépítés. Hálóépítés az egyénnek az Isten felé és hálóépítés egymás felé. Nagyszénáson mind a kettő sikerült! Hála Istennek ezért!

Holnap folytatjuk a sporttáborban ezt a fajta szolgálatot. A jelentkezők száma a hétvégén tovább emelkedett, immár közelítünk a harminchoz. A gyerekek rengeteg különböző helyről érkeznek, sokan nem ismerik egymást, így lehetőségünk lesz egy csapattá formálni őket. (A napot mindig áhítattal kezdjük, arról fogok beszélni, hogy különféle sportok miként vannak jelen a Bibliában. Nem is gondolnátok mennyi sport van a Bibliában!!  Megtalálható a dobás, futás, birkozás, lovaglás, az ókori Forma 1 a kocsihajtás, sziklamászás, barlangászás, úszás, ökölvívás, evezés stb.)

 

04.
augusztus

67390

Laci73  | 

EZ MEGLEPETT: A BLOGOM INDULÁSA ÓTA 67390 RÁKATTINTÁS TÖRTÉNT ERRE AZ OLDALRA. KÖSZÖNÖM!

03.
augusztus

Munkálkodik az Isten!

Laci73  | 

Sziasztok!

1. Szeretettel ajánlom ezt a beszámolót egy különleges táborról. Igehirdetőként én is szolgálhattam, nekem nagy élményt jelentett!

oroscafe.hu/2010/08/03/kozos-asztal-tabor-ciganyoknak-es-magyaroknak/cikk/sgyongyi 

Sőt: ez a zenekar szolgált: Amaro Del (Mi Istenünk) Kárpátaljáról jöttek és nagyon profik. Ami még fontosabb - hiteles, örömmel teli keresztény emberek! (Roma, magyar és ukrán nyelven énekelnek)

Nehéz szavakba foglalni, hogy milyen volt ez az alkalom. Kb. száz roma testvérünk volt a "koncerten" - Békésről, Szarvasról és a megye sok gyülekezetéből.

https://www.youtube.com/watch?v=oR5m-K8xcLw&feature=related

https://www.youtube.com/watch?v=AppTjQ6mpek&feature=related

https://www.youtube.com/watch?v=uO9JU3c6Ajc&feature=related

2. Immár hivatalos a dolog, mert Gáncs Péter püspök úr elküldte a kinevezést: Ribárszki Ákos 2010. augusztus 15 -től beosztott lelkész lesz a gyülekezetünkben valamint iskolalelkészi szolgálatra is megbízást kapott iskolánkban. (nem titok, hogy ezt én is így szerettem volna, hiszen Ákosban egy elkötelezett, igényes fiatalembert ismertem meg, akivel - az eddig sem túlzottan hangsúlyozott - mentor - hatodéves kapcsolatot a lelkésztestvéri kapcsolat váltja fel. :-) 

3. A ránk váró szép alkalmakról nem írok újra, lejjebb elolvasható. (Nagyszénás, sporttábor, lelkészszentelés.) Jelentkezzetek!

Kedves Fiatalok!

1. A következő két szombaton nem a megszokott délután 17.00 órától lesz az ifi!!!
Augusztus 7 -én Nagyszénásra megyünk, augusztus 14 -én pedig Kondorosra, Ákos lelkészszentelésére.
Ha jönni szeretnétek jelentkezzetek és a hivatalban és ott elmondják a pontos információkat!!

(Hála Istennek elég szép számmal jelentkeztek már mindegyik programra, de még van hely!)

2. Lehet jelentkezni a sporttáborra is!!

Ez lesz a program:

Hétfő

9.00    Áhítat, éneklés - Sport a Bibliában - futás
10.00   Sport az OMTK pályán - "kézirögbi", foci, futás, sorversenyek stb.
12.30   Ebéd
13.00   Sport a Táncsics Gimnázium műfűves pályáján
14.30   Záró éneklés, áldás

Kedd

9.00    Áhítat, éneklés - Sport a Bibliában - dobás
 10.00   Sport a gyülekezeti terem udvarán
12.30   Ebéd
13.00   Sport a Táncsics Gimnázium műfűves pályáján
14.30   Záró éneklés, áldás


Szerda

9.00    Áhítat, éneklés - Sport a Bibliában - birkózás
10.00   Sport a konditeremben - valódi birkózás, harcművészeti bemutató :-)
12.30   Ebéd
13.00   Sport a gyülekezeti terem udvarán
15.00   Közös filmnézés
17.00   Közös főzés, beszélgetés, vacsora
20.00   Anglia - Magyarország meccs közös megtekintése projektorral

3. Mindenkinek jó pihenést kívánok!!!

Laci

Néhány fontos hír:

1. Július 24 -én szombaton - Tóth Ferenc, Móni és Tibike vendégeként - Gádoroson tartottunk egy családos napot. A 25 résztvevőnek volt része LELKI TÁPLÁLÉKBAN -  imádság, énekés, beszélgetés -  és TESTI TÁPLÁLÉKBAN IS - birkapörkölt bográcsban.
A KÖVETKEZŐ CSALÁDOS NAPOT AUGUSZTUS 7 -ÉN TARTJUK NAGYSZÉNÁSON. HAMAROSAN OLVASHATÓ LESZ AZ INDULÁS DÁTUMA ÉS A PONTOS PROGRAM.


2.VÁRJUK A SPORTTÁBORRA A JELENTKEZÉSEKET!!! Augusztus 9. - 11. (hétfő - szerda) között idén is megrendezzük a sporttáborunkat.

Minden reggel 9.00 órakor fogunk a gyülekezeti háznál találkozni és innét megyünk együtt a sportesemények helyszíneire. Szerda délután és este egy közös bográcsos főzéssel és válogatott meccs nézéssel (Anglia - Magyarország) fogjuk lezárni a tábort.

Aki jönni szeretne kérem, hogy a Lelkészi Hivatalban kérjen jelentkezési lapot.

A részvételi díj: 1.500 - forint - a három napi ebéd díja.

Részvétel: 10 éves kor felett!
3. JÚLIUS 29 -ÉN CSÜTÖRTÖKÖN FÉL ÖTTÖL FÉL HATIG VETÍTETT KÉPES BESZÁMOLÓT FOGOK TARTANI A CSEHORSZÁGI UTAZÁSUNKRÓL. SZERETETTEL VÁRUNK MINDENKIT AZ ALKALOMRA ÉS UTÁNA AZ ISTENTISZTELETRE IS!!!

4. AUGUSZTUS 14 -ÉN LESZ KONDOROSON RIBÁRSZKI ÁKOS LELKÉSZSZENTELÉSSE. KÖZÖS UTAZÁST SZERVEZÜNK A GYÜLEKEZETBEN, DE EHHEZ ELENGEDHETETLEN, HOGY AKI NEM EGYÉNILEG SZERVEZI AZ UTJÁT AZ JELENTKEZZEN. VÁRJUK A JELENTKEZÉSEKET A HIVATALBAN!

5. Egy nehéz helyzetben levő család érdeklődik, hogy nincs -e valakinek otthon használt téglája, amit szívesen elajándékozna vagy csekély összegért eladna. Kérem, nálam jelentkezzen, aki tud segíteni.

Laci

1. Idén is lesz sporttábor!

Augusztus 9. - 11. (hétfő - szerda) között idén is megrendezzük a sporttáborunkat.

Minden reggel 9.00 órakor fogunk a gyülekezeti háznál találkozni és innét megyünk együtt a sportesemények helyszíneire. Szerda délután és este egy közös bográcsos főzéssel és válogatott meccs nézéssel (Anglia - Magyarország) fogjuk lezárni a tábort.

Aki jönni szeretne kérem, hogy a Lelkészi Hivatalban kérjen jelentkezési lapot.

A részvételi díj: 1.500 - forint - a három napi ebéd díja.

Részvétel: 10 éves kor felett!

2. Július 11. -én lesz az utolsó reménység istentisztelet. Az alkalom után közös beszélgetésre és sportolásra várunk mindenkit és fél kilenctől projektorral közösen nézzük meg a VB döntőt a gyülekezeti teremben. (Vendégeink is lesznek, a Budapest - Fasori Evangélikus Gyülekezet néhány ifjúsági tagja.)

3. Augusztus 14. -én Kondoroson lesz Ribárszki Ákos lelkészavatása. Erre az alkalomra gyülekezetünk egy  kisebb - nagyobb buszt szeretne indítani. Kérem, hogy aki jönni szeretne jelentkezzen a Lelkészi Hivatalban! (Reménység szerint Ákos a szolgálatát Orosházán fogja folytatni is.)

4. Július 24. -én lesz a nyár első Családos Napja! hamarosan írok a részletekről!

1 komment

1. Ez a dal nem csak nagyon jó, hanem rólam is szól!! :-)

Ki ismer még magára???? Írjatok, ha azonosultok vele vagy ismeretek ilyet, mondjuk ilyen a párotok! (A reménység istentiszteletek kötelező éneke lesz! Sőt, én fogom énekelni! - azokkal akik magukra ismernek benne!)

https://www.youtube.com/watch?v=1xY2FfovNzQ

 2. EGY HÍR GABITÓL: Szeretettel tájékoztatok mindenkit , hogy a július 26-tól augusztus 2-ig tervezett  zenei tábor - munkahelyi elfoglaltságok és egszségügyi problémák miatt  - idén Orosházán elmarad.

Az érintettek figyelmébe jószívvel ajánlom a következő zenei tábort.

KELET- BÉKÉSI EVANGÉLIKUS ZENETÁBOR - MEZŐBERÉNYBEN AUGUSZTUS 1-8 KÖZÖTT

Időpont: 2010. augusztus 01 - 2010. augusztus 08.
Helyszín: Mezőberény

VÁRJÁK AZOKAT A 8-20 ÉVES FIATALOKAT, AKIK SZERETIK A ZENÉT, AZ ÉNEKLÉST,
A TÁRSASÁGOT ÉS A VIDÁMSÁGOT.
ZENEI ELŐKÉPZETTSÉG NEM FELTÉTEL, KEZDŐK IS JÖHETNEK.
SAJÁT HANGSZER ELŐNYT JELENT!
KOMOLYZENEI ÉS KÖNNYŰZENEI OKTATÁS:
FURULYA, ZONGORA, HARMÓNIUM, ORGONA, DOB, GITÁR, ÉNEK ÉS SZOLFÉZS ÓRÁK.
KÖZÖS ZENÉLÉS, ÁHÍTATOK REGGEL ÉS ESTE, FILMKLUB, TÁBORTŰZ, AKADÁLYVERSENY, SPORT.

RÉSZVÉTELI DÍJ:
MEZŐBERÉNYIEKNEK 9000 FT
VIDÉKIEKNEK 14000 FT
JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: JÚLIUS 15.

JELENTKEZNI LEHET:
LÁZÁRNÉ SKORKA KATALIN LELKÉSZNÉL
A SKORKA@FREEMAIL.HU E-MAIL CÍMEN,
VAGY A 20/ 8243805-ÖS TELEFONSZÁMON.

1 komment

08.
június

Sok hír

Laci73  |  1 komment

1. Az elmúlt napokban 15 vendégünk volt a finnországi Harmelen – Tamperei gyülekezetből. Esperes úr vezetésével nagyon jó programokon vehettek részt az ópusztaszeri kirándulástól kezdve a közös istentiszteleten és komolyzenei koncerten át egészen a tanyasi világ és ízek megismeréséig. (Igyekszem fényképeket szerezni és közzétenni, itt és főleg a honlapunkon!)

 

2. Néhány szó a felújításokról:

Elkészült a gyülekezeti terem felújítása. Az épület szigetelve lett, új laminált padló került az aljára, kivetettük a nagy elválasztó falat, s így egy meglehetősen méretes terem várja a gyülekezetünk tagjait. Elkészült a helye egy modern hangosításnak, s érdekességet jelent, hogy meg is „fordítottuk” a teremet, vagyis a bejárathoz került az oltár és a szószék.

Megkezdődött a Meszes Kis Köz rég várt felújítása is, aki arra jár láthatja a jelentős változásokat. Reménység szerint nyáron elkészül a munka és az épületsor visszanyeri eredeti szépségét!

 

3. Az egyházmegye – esperes úr jóvoltából – egy jelentősebb összeggel szeretné támogatni néhány fiatal Szélrózsára való utazását. Kérlek benneteket, hogy aki erre igényt tart legkésőbb szombatig jelentkezzen Laczki Jánosnál!! evjanos@freemail.hu

(A rászorultak létszámának függvényében lesz meghatározva a támogatás mértéke, de azon leszünk, hogy minden rászorult jelentkező kapjon valamekkora összeget. Ez a felajánlás az egész egyházmegyére szól, de a mi gyülekezet külön is segíteni szeretne, így a tanévzáró istentisztelet offertóriumát is erre a célra ajánljuk fel.)

 

4. JÚNIUS 12 -ÉN SZOMBATON LESZ – AZ IMMÉR KÉT ÉVES – KONFIRMÁCIÓ ELSŐ VIZSGÁJA. A KONFIRMANDUSOK ÉS A FELKÉSZÍTŐ LELKÉSZEK, PEDAGÓGUSOK SZERETETTEL VÁRNAK MINDENKIT 15.00. ÓRÁRA A GYŐRY VILMOS TEREMBE!!

 

5. Most vasárnap lesz az utolsó Családi Istentisztelet! (Nyárra két kirándulás szervezünk, egyet Nagyszénásra, a másikat Gádorosra egy családhoz.)

Június 20 -án tanévzáró istentisztelet lesz Kopf András iskolalelkész szolgálatával.

 

6. Szeretettel tájékoztatlak benneteket a nyári ifjúsági bibliaórák tervezett programjáról. (lesz három szombat, amikor nem este 17.00. órától lesz az IFI, hanem egész napos programra várunk benneteket!)

 

Június 12 – IFI

Június 19. - IFI

Június 26. - IFI

Július 3. - IFI

Július 10. - IFI

Július 17. - IFI – Filmnézés

Július 24. - Egész napos családi nap Nagyszénáson!

Július 31. - IFI

Augusztus 7. - Egész napos családos nap Gádoroson

Augusztus 14. - Ribárszki Ákos lelkészszentelése Kondoroson – külön ifi nem lesz, ide várjuk a fiatalokat is!

Augusztus 21. - IFI

Augusztus 28. - IFI

Szeptember 4. - IFI

 

.

 

1 komment

1. Gyülekezetünkből közel húszan vettünk részt a Bonyhádon megrendezett Déli Egyházkerületi Missziói Napon. Az egész egyházkerület megmozdult, 1000 evangélikus testvér érkezett az ide tartozó öt egyházmegye területéről.

http://www.evangelikus.hu/aktualis/misszioi-nap-delen-halozat-zuluk-es-batakok

2. Május 9 -én Gáncs Péter püspök úr és Dr. Szabó Lajos teológiai professzor előtt tartotta hatodévesünk Ribárszki Ákos a vizsgaistentiszteletét, majd május 17 -én a vizsgatanítását. Mind a kettő jól sikerült - s mivel Ákos sikeres nyelvvizsgát is tett - így semmi akadálya sincs, hogy Gáncs Péter püspök úr 2010. augusztus 14 -én Kondoroson lelkésszé avassa. (Különös érzés mindez nekem mentorként, úgy, hogy Ákos utolsó évét végigkísérhettem és segíthettem.)

3. Célegyenesbe érkezett iskolánk igazgatóválasztása: Tegnap a szülői munkaközösség előtt mutatkoztak be a jelöltek, ma pedig az Országos Egyházunk Oktatási Bizottságánál jártak Budapesten. A bemutatkozás május 19. folytatódik, amikor 17.00 órától kibővített PRESBITERI ÜLÉST tartunk a Győry Vilmos teremben. A folyamat zárásaként május 26 -án 18.00 órakor tartjuk IGAZGATÓ VÁLASZTÓ PRESBITERI ÜLÉSÜNKET.

4. Pünkösd ünnepén megtartjuk a szokásos három istentiszteletünket. 9.00 órától családi istentisztelet keresztelővel, 10.00 órától ünnepi istentisztelet keresztelővel és úrvacsorával, este pedig a Reménység Istentisztelet - szabadtéren a lelkészi hivatal udvarán!

5. Pünkösd ünnepén 18.00. órától Rákász Gergely koncertje lesz templomunkban.

6. Pünkösdhétfőn 10.00 órától a hagyományos óvodai istentisztelet lesz a templomunkban.Rövid áhítatot követően a hat óvodai csoport műsora fog következni.

Május 29. Konfirmandus csendesnap Nagyszénáson

Június 5. - 8. Finn testvérgyülekezeti küldöttség látogatása gyülekezetünkben

Június 10. Utolsó Férfiak Sátra - folytatás: szeptember 9.

Június 12. 15.00 óra Konfirmandus vizsga a Kiskátéból. Az első év zárása - folytatás szeptember végén.

Nyáron ifjúsági óra végig lesz szombatonként 17. 00. órakor - elsősorban a gyülekezeti terem kertjében, a röplabda pályánál.

Június 13. -án lesz az utolsó családi istentisztelet. Nyáron két alkalommal tartunk családos napot: július 24. -én és augusztus 7. -én. (Közös kirándulás, beszélgetés stb. - tervezés alatt!) FOLYTATÁS: AUGUSZTUS 29.

Július 11. -én lesz az utolsó Reménység istentisztelet. FOLYTATÁS: SZEPTEMBER 5.

Július 26. - augusztus 1 - zenei tábor

Augusztus 9. - 11. - sporttábor

1 komment

20.
április

Szavazás

Laci73  | 

Kedves Barátaim!

A hétvégén húgom kisfiát fogom keresztelni Budapesten - Cinkotán. Szeretném, ha ti is hozzájárulnátok ehhez a szép alkalomhoz egy kis meglepetéssel.

A kisfiú - GYUSZI - részt vett a Baba Magazin fotózásán és a legutóbbi számban ezek a képek jelentek meg róla.  (Itt az újság címlapja,  - egy másik babával - s utána Gyuszkó fotói!) Ha tetszik nektek, akkor kérem, hogy küldjetek egy szavazatot e - mailban az alábbi címre: babamagazin@anyaklapja.hu

Ezt a nevet küldjétek el: INDRIK GYULA

Köszönöm!

 

16.
április

Néhány hír

Laci73  | 

 - Április 18 -án nem lesz REMÉNYSÉG ISTENTISZTELET, hanem 18.00. órakor a szentegyházi száz tagú gyermekkórus koncertje lesz a templomunkban. Az énekeseket negyven zenész fogja kísérni.

A belépés ingyenes, mindenkit szeretettel várunk!

 - Május 9 -én 10.00. órától a templomunkban lesz Ribárszki Ákos hatodéves teológus - lelkészjelölt vizsgaistentisztelete. Az alkalmon vendégünk lesz Gáncs Péter a Déli Evangélikus Egyházkerület püspöke. Kérem, hogy Ákos iránt a szeretetünket fejezzük ki azzal is, hogy minél többen részt veszünk az istentiszteleten.

 - 2010. május 15 -én Bonyhádon lesz a Déli Evangélikus Egyházkerület Missziói Napja. Erre az alkalomra közös buszt indítunk, aki jönni szeretne kérem jelentkezzen a Lelkészi Hivatalban!!!!

 

Biztos, védett kikötő

 

Bonyhád, 2010. május 15 szombat

Bonyhádi Evangélikus Atlétikai Centrum, Kossuth Lajos u. 4.

 

(A Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium mögött)

 

9:00 Rézfúvós térzene

 

9:00-10:00 Énektanulás, köszöntések

Házigazda köszöntés: Ónodi Szabolcs igazgató, Krahling Dániel lelkész

 

10:00 Nyitó evangelizáció – A vízen járók reménysége... (Zsid 11,1)

Igehirdető: Gáncs Péter püspök

 

10:45 A reménység hálójában – Prof. Dr Csermely Péter hálózatkutatóval, a bölcsek tanácsa tagjával beszélget Lengyel Anna kerületi felügyelő

 

11:45 Kerületi díjak átadása

 

12:15 Ebéd

 

14:00 Alternatív kikötők

Bonyhádi öböl - Eredendő bűn, könnyűzenei oratórium képekkel

Dalok mólója - Völgyessy Szomor Fanni

A reménység színei

Batak evangélikusok - Mangasi Sihombing indonéz nagykövet

Zulu földtől Szárazdig – Orbán Attila lelkész

Ima csónak – bibliakör.

Reménységmorzsák Csermely Péterrel.

Ki a reménység teológusa?

 

Missziói kikötők: a cigánymisszió, az Interserve, a Wycliff Bibliafordítók Egyesülete, az Evangélikus Külmissziói Egyesület és a Missziói Központ standjainál.

 

15:30 Úti áldás felvont horgonnyal - Aradi György kerületi missziói lelkész

 

 

Több mint 1300 fiatal tánccal ünnepelte a feltámadást a Hösők terén:

https://www.youtube.com/hitgyulekezete#p/u/0/eyXVjDyFtAk

05.
április

Nagyhét után

Laci73  | 

1. A mai istentisztelettel véget ért egy kilenc igei alkalomból álló nagyheti sorozat gyülekezetünkben.

Szerdától esténként istentiszteleteken voltunk együtt, így nagycsütörtökön, nagypénteken, feltámadás ünnepén és húsvét másnapjának délelőttjén is voltak istentiszteletek. Ezek mellett pénteken este iskolánk diákjai bemutatták a passió előadásukat, vasárnap reggel 5 órakor pedig hajnali istentiszteletet tartottunk, amelyre 30 korán kelő Testvérünk jött el. A közös együttlét része volt egy húsvéti közös reggeli is. Vasárnap 9.00. órakor Családi istentiszteleten is együtt voltunk, itt két kisgyermek a keresztség szentségében is részesült. Vasárnap este feltámadás ünnepi komolyzenei áhítaton voltunk együtt, Nagy Krisztina, Deák Gabriella, Németh Ibolya és Ribár János szolgálatával. (A vasárnap esti koncert mellett is jellemzőek voltak a zenei szolgálatok, vasárnap délelőtt szintén Nagy Krisztina énekelt, hétfő délelőtt pedig Deák Gabi, Tóth Linda, Trippe Kriszti, Buri Bianka és Szőke Szabolcs szolgáltak két zeneszámmal is az istentiszteleten.) (A vasárnap délelőtti istentiszteletről felvételt készített a városi tv, esperes úr szolgálata látható lesz valamikor az OVTV műsorán!)

2. Megjelent az IMMANUEL ZENEKAR rég várt DVD -je. A szentesti ROCKKARÁCSONY került felvételre és profi vágás és szerkesztés után immár mindenkinek elérhető!  (Az ára: 600 - forint) Átvehető a Lelkészi Hivatalban vagy vasárnap az iratterjesztésnél.

3. Újra jelzem, hogy a szerdai bibliaórák, a szombati ifjúsági órák és a vasárnap esti Reménység istentiszteletek továbbra is 17.00. órakor kezdődnek! (A Reménység istentiszteletek új sorozata a Miatyánk lesz.)

4. Az ÉLÉSKAMRA akció keretében kihelyezett RUHABÖRZÉT rendezünk az iskolánkban. Április 7. -én szerdán 15.00 és 16.30. között valamint április 8 -án csütörtökön 7.15. - 8.00. óra között a kipakolt ruhákból mindeki INGYEN  válogathat magának, családjának, szomszédainak.

 

28.
március

Aktuális hírek

Laci73  | 

Néhány hír:

 - Továbbra is minden szombaton 17. órakor kezdődik az ifjúsági óra, ezt nem befolyásolja az óraátállítás. Annyi változás lesz, hogy az alkalomnak két része lesz: az egyik másfél órában az éneklés, beszélgetés, imádság lesz a hangsúlyos, a második másfél órában a játék, filmnézés és sport. (Amíg az ifi lakásban vagyunk a komoly résszel kezdünk, amint jobb idő lesz, kimegyünk a gyülekezeti terem udvarára és ott a röplabdával, játékkal kezdünk, utána fogunk beszélgetni.) AZ ALKALMAKNAK MINDEN ESETBEN 20.00. ÓRAKOR VÉGE LESZ, UTÁNA MÁR SENKI NEM MARADHAT AZ IFJÚSÁGI LAKÁSBAN FELÜGYELET NÉLKÜL.

 - A Reménység istentisztelet alkalmai vasárnaponként 17.00. órakor kezdődnek a jövőben is!

 - Az ÉLÉSKAMRA akció keretében kihelyezett RUHABÖRZÉT rendezünk az iskolánkban. Április 7. -én szerdán 15.00 és 16.30. között valamint április 8 -án csütörtökön 7.15. - 8.00. óra között a kipakolt ruhákból mindeki INGYEN  válogathat magának, családjának, szomszédainak.

 - Nyáron a tervek szerint AUGUSZTUS 9.  ÉS 11. (HÉTFŐ REGGELTŐL - SZERDA ESTIG) FOGJUK TARTANI A NYÁRI TÁBORUNKAT! EMELLETT ZENEI TÁBOR IS LESZ.

 

Mögöttünk van a:

 - Szélrózsa előtalálkozó:  képek itt 02.25. dátumnál: http://www.evangelikus.hu/media/keptar/ketezertiz/

 - Missziói és építési bizottságaink tartalmas megbeszélése

 - Iskola nyílt nap, Férfiak Sátra, Csodálatos Ember tragédiája előadás az Evangélium Színház előadásában valamint a Teológus Nap.

 - Megjelent a HARANGSZÓ újság: http://oroshaza.lutheran.hu/index.php?include=harangszo

Amire készülünk:

Március 27 - én szombaton 15.00. órától HÚSVÉTVÁRÓ DÉLUTÁN az iskolában.

Március 28 -án istentiszteletek a szokott rend szerint. (9.00. óra, 10.00. üra és 17.00. óra) FIGYELEM: VASÁRNAP ÓRAÁTÁLLÍTÁS LESZ!

Március 29. (hétfő) 17.00. óra PRESBITERI ÜLÉS

Március 31. (szerda) 18.00. óra Istentisztelet (Laczki János - gyülekezeti terem)

Április 1. (nagycsütörtök) 18.00. óra Istentisztelet úrvacsoraosztással (Ribár János - gyülekezeti terem)

Április 2. (nagypéntek) 10.00. óra Istentisztelet úrvacsoraosztással (Deák László - templom)

Április 2. (nagypéntek) 18.00. óra Istentisztelet - Iskolások passióelőadása valamint passióolvasás (Kopf András és Laczki János - Győry Vilmos terem)

Április 4. (vasárnap - feltámadás ünnepe) 05.00. óra HAJNALI ISTENTISZTELET (Deák László - templom)

Április 4. (vasárnap) 9.00. CSALÁDI ISTENTISZTELET

Április 4. (vasárnap - feltámadás ünnepe) 10.00. óra Istentisztelet úrvacsoraosztással (Ribár János - templom)

Április 4. (vasárnap - feltámadás ünnepe) 18.00. óra FELTÁMADÁS ÜNNEPI KOMOLYZENEI ÁHÍTAT. (Nagy Krisztina, Deák Gabriella, Németh Ibolya és Ribár János)

Áprilsi 5. (hétfő) 10.00. Istentisztelet úrvacsoraosztással (Ribárszki Ákos)

Húsvét ünnepén este nem lesz (!) REMÉNYSÉG ISTENTISZTELET!!!

Folyt. köv......

 

Kedves Barátaim!

Köszönöm az ÉLÉSKAMRA akció keretében küldött felajánlásokat!!
Eddig egy család otthonát tudtuk teljesen bebútorozni, és sokan kaptak tartós élelmiszert játékot és ruhaneműt.

Amit kérni szeretnék:

 - Ruhaneműt egyenlőre ne hozzatok, azzal most el vagyunk látva.
 - Tartós élelmiszert továbbra is köszönettel elfogadunk.
 - Ha van olyan bútorotok, amit szívesen felajánlanátok, küldjétek el a listát és amint igény van rá küldjük a teherautót értük.
 - Ha van a környezetetekben rászoruló ember, (Szomszéd, szülő, diák, barát, ismerős stb.) kísérjétek el hozzánk! (Ezen a számon lehet előtte egyeztetni: 06 20 824 - 3425)
 - Egy család keres olcsó albérletet - lehetőleg kis kertes házat. Ha tudtok ilyet szóljatok!!


Más:

 - Csütörtökön 18.00. órától FÉRFIAK SÁTRA beszélgetés - várjuk a férfiakat!
 - Vasárnaptól a templomban lesz az istentisztelet.
 - Március 20. szombat 19.00 óra - PMK - Madách Imre: Ember tragédiája az Evangéliumi színház előadásában.
 - Március 21. vasárnap - Teológus nap Orosházán - aki szombatról vasárnapra szívesen fogadna egy teológust, kérem jelentkezzen! (Még nem tudom a nemek megoszlását, de írjátok meg, hogy fiú vagy lány vendéget szeretnének)

· 1 trackback

Néhány információ a Szélrózsa előtalálkozóról!!!!!!!!!!!!!!

Smidéliusz Gábor  - főszervező - barátom gondolatai:

 Szélrózsa előtalálkozó – „Félúton”

Orosháza, február 27.

 

Kedves Barátaink!

 

Talán eljutott már hozzátok is a nyári szarvasi Szélrózsára hívogató plakát, tudom, hogy többen követik figyelemmel a honlap (www.szelrozsatalalkozo.hu) egyre több információt hordozó kibontakozását is. Az idei nagy találkozó címe, Középkezdés Veled…, nem egyszerűen a nyár hangulatát minden bizonnyal meghatározó labdarúgó világbajnokságra utal, hanem a reménység szerint együtt töltött szarvasi napok témáját is kijelöli. Fiatalokat és lélekben fiatalokat egyaránt várunk Jézus csapatába, ahol az élet nagy pályáján felfedezhetjük azt is, hogy a keresztyénség igazi csapatjáték. Igehirdetések, bibliatanulmányok, előadások, beszélgetések, közös éneklések, színes kulturális programok segítenek abban, hogy végiggondoljuk mit jelent középről, az élet centrumától, magától Istentől indulni és tovább indulni az életünk kihívásai kötött.

 

Február 27-én „Félúton”, Orosházán is megállunk, hogy egy intenzív „edzőtábor”, Szélrózsa előtalálkozó keretében megerősödjünk, lendületet nyerjünk.

 

A nap programja a következő lesz:

 

8:00 Regisztráció, csoportbontás

9:00 Köszöntés, reggeli lelki indítás (Gáncs Péter püspök úr)

10:00 Csoportmunkák (workshop-ok) kezdete

13:30 – 15:00 Ebéd

14:00 Délutáni programok

14:00 – 16:30 Koncertek a díszteremben

17:00 – Készülődés az istentiszteletre

17:30 Istentisztelet

19:00 Záró áldás

 A nap témája: ApCsel 8, 26-39, az etióp kincstárnok megtérésének története. A feldolgozás módszeréhez pedig a 2009-es EGOT adta az inspirációt, ahol az ötletgazdák „workshop” jellegű előkészítő munkával valósították meg a nap végére kibontakozó gálát. Mi most arra vállalkoznánk együtt, hogy a munkacsoportok egy kreatív istentisztet megalkotásán dolgoznak majd. A nap végén együtt ünnepeljük majd ezt a rendhagyó alkalmat.

 

A munkacsoportok a következők:

 

Bevezetés, köszöntés – Baranyay Csaba

Zsoltár – Smidéliusz Gábor

Lekció – Zsíros András

Igehirdetés – Deák László

Hitvallás – Béres Tamás

Bűnvallás – Mesterházy Balázs

Kegyelemhirdetés – Győri Péter Benjámin

Oltárkészítés – Csizmadia Nóra

Imádságos részek – Grendorf-Balogh Melinda

Média és hirdetések – Bolla Zsuzsanna

Tánc, közösséget kifejező mozdulat – Domonkos Tibor

Az istentisztelet zenéje 1 – Huszák „Maci” Zsolt és a Szélrózsa Band

Az istentisztelet zenéje 2 – Bence Áron és a Mezítláb

 

Az „alkotásra” bő 3 óra áll rendelkezésre. Közben párhuzamos programokkal is készülünk, amelyekbe a résztvevők be tudnak majd kapcsolódni.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 Kedves Barátaim!

AZ OROSHÁZI EVANGÉLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG NEVÉBEN A KÖVETKEZŐ FELHÍVÁST SZERETNÉM TENNI:

Tudom, nem mondok újat azzal, hogy sajnos Orosházán is egyre nagyobb a szegénység. Látogatásaim alkalmával megdöbbenve tapasztalom, hogy milyen nehéz helyzetben élnek családok. Különösen is fájó, hogy olyan családokról van szó, ahol sokszor nem a saját hibájukból, felelőtlenségükből kerültek ilyen helyzetbe, hanem a gazdasági válság és a csökkenő - megszűnő - munkalehetőségek miatt. Becsületes szülőkkel találkoztam, akik 4 -5 gyermeket nevelnek / neveltek és most nincs mit enniük és nincs mivel fűteniük.
Tudom, hogy többen vagytok, akik kapcsolatban álltok ilyen családokkal és megpróbáltok segíteni nekik. Azt is tudom, hogy egy - egy család önmagában nem bírja felvállalni egy másik 6 -7 fős család minden gondját, de KÖZÖSSÉGKÉNT sokat tehetünk értük.

A gyülekezet eddig megpróbált segíteni, de teljesen beszűkültek a lehetőségeink - még az étkezése jegyet is ellehetetlenítették egy komoly adóteherrel.
Ezért egy másfajta összefogásra hívlak benneteket:
Az egyik gyülekezeti lakás üresen áll, ebből szeretnék kialakítani egy kis "élés és ruha kamrát".
Ide szeretném összegyűjteni  mindazon - számotokra nélkülözhető, de mások számára fontos - dolgokat, amivel segíteni tudtok.
TERMÉSZETESEN ANYAGI LEHETŐSÉGEITEKHEZ MÉRTEN!!!!!

Ami kérek:
Élelmiszer:
Ha nagy bevásárlást tartotok vegyetek néhány konzervet, tésztát, tartós tejet stb.
Ruha: Használható állapotban levő bármilyen ruha. (Kérem, hogy olyan ruhát hozzatok, ami mások számára még használható!!!)
Használt játékok:
Bútorok:  ezek tárolása nem az emeleten lesz, de szinte mindent használni tudunk - sőt tőletek egyből a címzetthez tudjuk szállítani. Ha jól össze van szervezve, ebbe be tudunk segíteni.
... a többit a fantáziátokra bízom!! Amit otthon láttok és nem kell, de másnak jó lehet, hozzátok el!

Én garantálom, hogy olyan helyre kerülnek a dolgok, ahol tényleg nagy szükség van rá!!

FONTOS: Bár az ötlet a lelkészek felől érkezett, de a kezdeményezés megvalósítása a gyülekezeti szolgálok feladata! Kérem, ne engem hívjatok, ha bármit hoznátok vagy vinnétek hanem az alábbi számokat:

Az adományok fogadását és kiosztását Iza végzi a Lelkészi Hivatalban: Őt keressétek hétköznaponként 8.30  és 16.00. óra között!! a 06 20 824 - 3425 telefonszámon vagy a Diakóniai Bizottság vezetőit, akik a szervezésben munkálkodnak: Kovács Tiborné - Ildikót: 06 20 824 - 7575 és Lázár Pálné - Marikát: 06 20 824 - 3809

Köszönöm a Családok Átmeneti Otthonának vezetőjének a közös munka lehetőségét - együtt még hatékonyabbak tudunk lenni!!!

Kedves Barátom!

HA EZT A FELHÍVÁST OLVASOD ÉS SZÜKSÉGED VAN VALAMIRE, AKKOR HÍVD BÁTRAN A MEGADOTT TELEFONSZÁMOKAT. TERMÉSZETESEN ELSŐBBSÉGET ÉLVEZNEK A GYÜLEKEZETÜNKHÖZ TARTOZÓ NÉLKÜLÖZŐK, DE MINDEN HOZZÁNK FORDULÓN MEGPRÓBÁLUNK SEGÍTENI.

HA TUDSZ, HOZZ FELAJÁNLÁST, DE AZ IS SEGÍTSÉG, HA A NÉLKÜLÖZŐKET BÁTORÍTOD ÉS ELKÍSÉRED HOZZÁNK!

MÁRIS EGY KÉRÉS: EGY CSALÁD, NÉGY GYERMEKKEL SZERETNE EGY ALBÉRLETBE KÖLTÖZNI, DE NINCS SEMMILYEN BÚTORUK. MINDENNEK ÖRÜLNÉNEK!!

Szeretettel mellékelem Ribár János esperes úr gondolatait:

Kedves Mindenki!

Deák Laci barátom és munkatársam ötlete pneumatikus ötlet, azaz a Szentlélektől jött. Tegyük ezt még tágabb környezetben közzé, ez egy szent akció, mert sajnos igaz a megállapítás, hogy egyre többen szorulnak segítségre a szegényég miatt. Reménység szerint pozitív tartalmú kormányváltás lesz, és talán a tolvajok és BKV-ézök után – remélhetőleg – végre egy normális kormány jön, de még akkor is sokáig fog tartani, mire a szegénységet felszámolják, vagy egyáltalán enyhíteni tudják. Mert amit az elmúlt 8 évben országunk, hazánk ellen elkövettek, az felér egy holokauszttal, felér egy rettenetes népirtással, és ennek a keserű következményét nem lehet hetek, vagy hónapok megszüntetni, még sok év kell ahhoz, hogy a magyar élet gazdaságilag és morálisan helyreálljon, abban az esetben, ha tényleg lesz egy olyan kormányunk, amelyik a nemzet újraéledését akarja.

Nagyon támogatom az akciót, sőt egész egyházmegyei szintre kiterjesztem az ötletet. Ez az összefogás emlékeztethet bennünket az ősegyház un. jeruzsálemi akciójára, csak itt most közvetlenül a közelünkben élőkre koncentráljunk. Krisztusi feladat!

Áldás-mondással támogatom és minden módon segítem ezt a szent akciót: Zsolt 140,13 Tudom, hogy az ÚR felkarolja a nyomorultak ügyét, a szegények jogát. – rajtunk keresztül!

Ribár János s/s

1 komment

Különleges programjaink:

Február 7. (vasárnap) 10.00. óra -  Jantos Istvánné igazgatóasszony szolgálatának megköszönése az istentisztelet keretében. AZ ALKALOM A TEMPLOMBAN LESZ!!!

Február 7. (vasárnap) 15.00. óra - Szeretvendégség a Győry Vilmos teremben. Vendégünk Dr. Keszi Krisztina orvos - missziónárius (Az alkalom végén RIT - áhítat.)

Február 20. (szombat) 15.00. óra - Presbiteri és képviselő - testületi ülés a Győry Vilmos teremben

Február 27. (szombat) Szélrózsa előtalálkozó az iskolában

Március 21. (vasárnap) Teológus nap gyülekezetünkben

Egy kép Haitiből. Magáért beszél:

 

 

Kedves Barátaim!

Szeretettel tájékoztatok mindenkit, hogy február 27.- én Orosházán az iskolában és a templomban lesz a SZÉLRÓZSA ELŐTALÁLKOZÓ.

Az alkalmat az Országos Egyház szervezi - Huszák Zsolttal és Smidéliusz Gáborral az élen - valamint  az iskolalelkészünk és a pedagógusaink is tevékenyen részt vesznek a lebonyolításban. (bocsánat, ha valakit kihagytam én csak a hírt adom tovább!!!)

Még formálódik a program, de az biztos, hogy délután négy zenekar fog szolgálni az iskola dísztermében - köztük az Immanuel - majd a templomban én fogok prédikálni a záró istentiszteleten.

Szeretettel várnak / várunk mindenkit az egész országból, nem csak egyházi iskolás diákokat! Teljesen nyitott program lehet hozni rokonokat, barátokat, barátnőket - sőt szülőket is!! (A szervezők 200 - 400 közti részvevővel számolnak.)

2. Ha találkozol Bruce Willissel, köszönj neki: Erős vár a mi Istenünk!
Tudtad, hogy Bruce Willis és David Hasselhoff is evangélikus?
Rajtuk kívül sok ismert és ismeretlen név!!!!!
Nézzétek meg:

https://www.youtube.com/watch?v=102kvQ1dWoY

28.
január

Információk

Laci73  | 

 

Néhány információ:

1. Hétfőn a presbitérium 2010. július 31 -ig megbízta Fehér Borbálát a Székács József Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium igazgatói feladatainak ellátásával. Ezzel egyidejűleg a fenntartó egyházközség kiírta a pályázatot az igazgatói munkakör betöltésére. (Pályázni a pályázatnak a Pedagógus Közlönyben való megjelenését követő 30 napban lehet.) Köszönjük az eddigi vezető szolgálatát és Isten áldása legyen az új megbízott igazgatóasszony munkáján!

2. Az iskolához kapcsolódó hír, hogy megkezdődtek az új épületszárny felépítésének munkálatai. A tervek szerint ez év szeptemberétől már az új tantermekben is elkezdődhet az oktatás!

3. Szintén az iskolához kapcsolódó hír, hogy január 22 -én látogatást tett intézményünkben Pokorni Zoltán országgyűlési képviselő, egykori oktatási miniszter, a Fidesz - Magyar Polgári Párt alelnöke. Képviselő úr az egyházi oktatás helyzetéről beszélgetett az iskola és az egyházközség vezetőivel.

4. Múlt vasárnaptól kezdve a  10.00. órási istentiszteleteket a Győry Vilmos teremben tartjuk.

5. Szombaton a szokott rend szerint ifjúsági lesz az IFI lakásban. (egy ifis tagunk elvesztette nagypapáját, hordozzátok őt imádságban.)

6. Vasárnap este újra lesz Reménység Istentisztelet. Mivel a múlt héten imaheti alkalom volt, ezért most lesz agapé!! (sütit szeretettel várunk!!)

 7. Többen szerettek volna  - más színű vagy méretű - Reménység Istentiszteletes pólót. Aki szívesem venne pólót, kérem keresse meg személyesen  Kiss Ferencet a  +36 30 400 - 3909 telefonszámon és ő segít elkészíttetni a megfelelő pólót - méret és szín egyeztetésre is van lehetőség.

8. Hamarosan megvásárolható lesz az Immanuel zenekar karácsonyi szolgálata DVD -n, így nem csak hallgatni, de nézni is lehet az éjféli Rockkarácsonyt!

9. Február 7 -én vasárnap 15.00. órától Dr. Keszi Krisztina lesz a vendégünk. Lejjebb olvashattok az ő missziónárius munkájáról!

10. A Lelkészi Hivatalból kikölcsönözhető két CD. Az egyiken Dr. Keken András evangélikus lelkész 18 igehirdetése hallgatható meg, lelkész úr saját hangján elmondva. Ezek az igehirdetések régi, orsós magnószalagokon őrződtek meg, s most lettek digitalizálva.
Szinte kölcsönözhető Sréter Ferenc lelkész igehirdetéseit tartalmazó CD is.

http://www.lutheran.hu/z/ujsagok/evelet/archivum/2008/38/29

 

Imahét orosházi alkalmaink beosztása:

Január 17. - vasárnap - baptista imaház - Ribárszki Ákos - evangélikus lelkészjelölt
Január 18. - hétfő - baptista imaház - Fazakas Attila - római katolikus plébániai kormányzó

Január 19. - kedd - katolikus templom - Kovács Árpád - református lelkész
Január 20. szerda - katolikus templom - Deák László - evangélikus lelkész

Január 21. - csütörtök - református imaház - Fazakas Attila - római katolikus plébániai kormányzó
Január 22. - péntek - református imaház - Laczki János  - evangélikus lelkész

Január 23. - szombat - evangélikus templom - Győry terem - Kovács Árpád - református lelkész
Január 24. - vasárnap - evangélikus templom - Győry terem - Sebján - Farkas Zsolt - baptista lelkész

Minden alkalom 17.00. órakor kezdődik!!

 

Bizonyára sok akadály fog eléd kerülni ebben az évben, ami meg akar gátolni abban, hogy el tudj jönni a Reménység istentiszteletre vasárnap esténként. Segítségképpen elindítottuk ezt a speciális metrót az alkalmakra. Itt éppen a piacon átvágva hozza az utasokat az istentiszteletre!

(Valaki ezt írta erre a képre hozzászólásként: "A villamos minden évben betakarítja a termést.")

Ne add fel, szeretettel várunk most vasárnaptól - (január 10.) -  17.00. órától a Győry terembe!

Kedves Barátom!

1. Tudod ki van a képen? Fülig Jimmy és Piszkos Fred  "apukája" Rejtő Jenő, írói álnevén P. Howard. ..... 1943 -ban a mai napon (január 1.) fagyott meg a minusz 40 fokos hidegben a Szovjetunióban.

2. Január 4 -től újra szokott rend szerint lesznek az alkalmak a gyülekezetünkben.

Hétfő 7.30. Reggeli áhítat pedagógusoknak az iskolában - elsősorban iskolalelkész végzi

Hétfő 8.00. Reggeli áhítat gimnazistáknak az iskolában - elsősorban az iskolalelkész végzi


Kedd 8.00. reggeli áhítat általános iskolásoknak az iskolában. - iskolalelkész

Kedd 8.00.Reggeli áhítat a gyülekezeti teremben
Kedd 15.00. Hallelujah énekkör

Kedd 15.30. Bibliaóra a Fénysugár Nyugdíjas Egyesület keretében

Kedd 16.30. Babazene az óvodában

 

Szerda 10.30. áhítat az óvodai dolgozók részére az óvodában

Szerda 17.00. Gyülekezeti bibliaóra

Csütörtök 17.00. Esti istentisztelet

Csütörtök 17.00. GIMIFI az iskolában

Péntek 8.00. Reggeli áhítat a gyülekezeti teremben

Szombat 17.00. Ifjúsági alkalom az emeleti ifi lakásban

 

Vasárnap 8.30. Istentisztelet Szentetornya

Vasárnap 9.00. Családi istentisztelet a Győry teremben

Vasárnap 10.00. Istentisztelet Orosháza

Vasárnap 10.00. Istentisztelet Rákóczitelep

Vasárnap 14.00. Istentisztelet Kardoskút

Vasárnap 17.00. Reménység istentisztelet a Győry teremben

 

Havi rendszerességgel tartott alkalmak:

 

Hétfő 14.00. Bibliaóra a Teréz utcai idősotthonban

Kedd 17.00. Presbiteri és képviselőtestületi bibliaóra

Csütörtök 14.00. Áhítat az Ezüstfenyő idősotthonban

Vasárnap 14.00. Istentisztelet a Monori tanyákon

 

Kéthavi rendszerességgel tervezett alkalmak:

Vasárnap 15.00. Szeretetvendégség

Félévi rendszerességgel tervezett alkalmak:

Gyülekezeti csendesnap egy Orosházán kívüli településen

 

Évi rendszerességgel tervezett alkalmak:

Gitártábor (nyár)

Sporttábor (nyár)

Konfirmandus tábor – Szeged (tavasz)

Ifjúsági tábor – Nagyszénás (ősz)

 

Azt mondtam egy angyalnak,
aki az év kapujánál fogadott:
adj nekem egy lámpást,
hogy biztos léptekkel
mehessek szembe a bizonytalans&aacut