Az utolsó bejegyzésem óta sok minden történt a gyülekezetünkben. Nézzük gyorsan mi van mögöttünk és mi vár ránk a nyáron!
- Június 7 -én az ifjúsági istentiszteletünkre Pécsről érkezett egy zenélő csapat, akik a szolgálatukkal elmélyítették Kopf András igehirdetését.
- Június 11 -én az alvégi temetőben voltunk együtt Mokry Sámuel sírjánál egy megemlékezés és istentisztelet keretében.
- Június 12 - én az egyházközség fenntartóként egy vacsorával ajándékozta meg az oktatási intézményünk összes pedagógusát, ezzel köszönve meg az elmúlt éves munkájukat.
- Június 15 - én egy csendesnappal lett lezárva a tanév, a felsős osztályok a díszteremben az Immanuel zenekar szolgálatát hallgatták, a kisebbekkel pedig én mentem ki a Mikolay kertbe szabadtéri áhítatra és játékra.
- Június 18. - 20. - között Bonyhádon voltunk a lelkészcsaládok találkozóján. Számomra óriási élmény volt egy kirándulás keretében megállni a mohácsi csatamezőn, meghallgatni a Szózatot és elénekelni a Himnuszt.
- A hónap közepén megbeszélést tartottam az összes olyan pedagógussal, akik állami iskolákban, óvodákban tanítanak hittant. Átgondoltuk a folytatást, majd ebben a témakörben eredményes megbeszélést folytattam Blahó János igazgató úrral, így szeptembertől újra indulnak a Táncsics Gimnáziumban is az evangélikus hittanórák. A Táncsicsban Gabi igyekszik összeszedni a gyerekeket, a Mezgében pedig valamelyik férfi hitoktatót szeretném felkérni. (Már csak a "Mezgében" nincs megszervezve ez a szolgálat, de a fenntartó váltás lezárulása után ott is meg fogom keresni az érintetteket.)
- Június 22 -től Szentetornyán volt egy hetes evangélikus gyerektábor Laczki János vezetésével. Ebben több gyülekezeti tagunk is segített neki és egy nagyon áldott hetet tölthettek együtt a gyerekekkel.
- Június 27 -én egy híján 50 fős csapat kirándult Szegedre a vadasparkba. Jó volt együtt tölteni egy napot azokkal a szülőkkel és gyermekekkel, akikkel vasárnaponként a családi istentiszteleteken szoktunk találkozni.
- Tegnap volt a II. Orosházi Könnyűzenei Fesztivál. Számomra nem csak a nagy kedvencem - a Via Stellis zenekar - jelentett sokat, hanem az összes előadó. Köszönöm a szervezést az Immanuel zenekarnak!
- Jelenleg szabadságon vagyok. Hat napot a Velencei tó mellett töltöttünk, most pedig itthon és a környékben töltődök fel az előttem álló szolgálatokra!
A jövő:
- Véglegessé vált, hogy lesz olyan hatodéves teológus, aki a mi gyülekezetünkben fog megismerkedni a lelkészi szolgálat feladataival, szépségeivel és nehézségeivel.
- Július 11. szombaton 18.00. órakor Ifjúsági alkalom lesz szalonnasütéssel nálunk a parókián. (Ettől kezdve én viszem tovább az ifiket, szeretettel várom a jól megszokott és jól összeszokott kedves csapatot!)
- Július 13. - 17. Gitártábor. Három szint szerint lesznek elosztva a jelentkezők, akikkel Buri Bianka, Körmöczi Zoli és Csehi Józsi fog foglalkozni. A reggeli áhítatokat - Dániel könyve alapján - és a délutáni játékokat, Gabivel közösen, én fogom szervezni. (Ezen a héten még meghívott vendégként is fogok szolgálni a szegedi vaktáborban.)
- Július 18 -án szombaton egy családi hangulatú ifjúsági istentiszteletet szervezünk a gitártábor diákjainak szolgálatával. (Áhítatot én fogom tartani a fiatalok bevonásával.)
- Július 25 -én a családi istentiszteletre járóknak csendesnapot tartunk Nagyszénáson.
- Augusztus 30. Tanévnyitó istentisztelet, Kopf András iskolalelkész megáldásával. (Az iskola meghosszabította a szerződését, s a további szolgálatára fogjuk Isten áldását kérni az iskola pedagógusaival és diákjaival együtt.)
- Közben látogatások, esküvők, keresztelők, istentiszteletek, áhítatok és készülés a lassan összeálló "ProChrist" csapattal a szeptembertől induló újfajta vasárnap esti istentiszteletekre. (Ebbe a csapatba számámra fontos, hiteles, de nagyrészt a gyülekezeti életbe eddig kevésbé aktív fiatalokat kértem fel.)