S akkor közbelépett a nagy Dramaturg - az Isten.
Elküldött látogatni egy nénihez, akinek még nincs egy éve, hogy felakasztotta magát a 19 éves unokája. Néztem egymás után a fényképeket: Mosolygós fiatalember, egy holt vágányra tévedt élet. Ültem a szobájában, hallgattam a fájdalmát és kétségbeeset kérdését: "Lelkész úr biztos megtettem érte mindent?"
Csaknem egy éve gyötrődik és szenved, keresi a választ.
Felkínáltam az egyetlen kincsemet: Az úrvacsora ajándékát. Megígérte húsvétkor eljön.
S a nagy Dramaturg megszégyenített.
Hol van ehhez az én kis szenvedésem, sikertelenségem? Szólni se érdemes róla.
...a látogatás után 7 percem volt, hogy visszatekerjek a hivatalba, ahol gyászolók vártak.
Három testvér, ahol a két férfi - 50 év körüliek - vakok. 30 éves korukban bezárult előttük a világ. Most édesanyjukat siratják, aki 79 évesen - 50 évnyi vakság után - hazament.
A három testvér közül az egyedüli látó - a hölgy - zokog, mert szóba kerül karácsonykor eltemette férje. A másik vak testvér zokog, mert végső stádiumban harcol a rákkal. Velük sírok, s együtt imádkozunk az egész családért az imákat meghallgató Istenhez.
(Mert imákat meghallgató az Isten: Az egyik vak férfi gyermekeket szeretett volna, de tudta, hogy ha fiú lesz meg fog vakulni. S az Isten adott neki három lányt ....:-)
A nagy Dramaturg újra megszégyenített.
Fogpiszkolóvá zsugorodott a vállamon lévő nehéznek érzett kereszt. Újra megértettem, hogy mit kell tennem.
Prédikálni Jézus Krisztusról, a keresztről és a megváltásról!
Prédikálni arról, Aki engem is megtart és Aki egyedül tud vigasztalást adni holnap a temetőben vagy húsvétkor az úrvacsorai asztalnál.
Még lelkesebben, még intenzívebben még nagyobb szeretettel! Szívekig hatóan egyenesen és őszintén!
Zelk Zoltánról azt hallottam a napokban, hogy egész életében harcolt az Istennel, s élete végén súlyos betegen találkozott Vele. Ekkor írta ezt a csodálatos versét:
MERT ÍGY IGAZ
Barátaim azt hiszik, hogy fekszem,
nem tudják, már járni tanulok
megadóan, Isten oldalán.
Járni tanulok én is. Újra útra indította a nagy Dramaturg. Még össze - össze akadnak a lábaim, még megrémülök a kisebb domboktól is, de haladok, haladhatok. Megadóan, Isten oldalán... S tudom, hogy az én életem is az Ő kezében van.