ISTEN VÁR RÁD!!!

"Te pedig most állj meg, hogy elmondjam neked az Isten beszédét" (1. Sám. 9.)

Naptár

március 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Néhány szóban szeretném leírni, hogy az utóbbi időben milyen szociális programok futottak vagy futnak az evangélikus közösségben. 

1. Korábban már jeleztem, hogy iszap katasztrófa áldozatainak gyűjtöttünk. 

Az óvoda és az iskola 132.600 - forintot gyűjtött össze, a reformáció ünnepi offertórium pedig 138.000 - forint volt. Ezen felül az iskolában egy másik felhívásra még 42.000 - forint gyűlt össze, így több, mint 300.000 - forintot tudtunk elküldeni.

2. Sajnos egyre több gyerek jön éhesen, reggeli nélkül az iskolába. Egy nagyszerű kezdeményezés lehetővé teszi, hogy ők a napot az iskola ebédlőjébe kezdjék, ahol a becsöngetés előtt meg tudnak reggelizni. Itt az élelmet adományokból kapja az iskola, köszönjük mindenki segítségét.

3. A gyülekezetünkben tovább folyik az éléskamra akció. A templom kijáratánál elhelyezett kosárba lehet beletenni az adományokat. Hála Istennek nem múlik el vasárnap, hogy ne kerülne bele néhány konzerv, tej, vagy másfajta élelmiszer. Ezeket az élelmiszereket a hétköznapokban osztjuk ki a lelkészi hivatalba érkező éhes embereknek. (Az élelmiszerek mellett gyermek és felnőtt ruhákkal és játékokkal is tudunk segíteni.)

4. Folyamatosan gyűjtjük a felajánlásra szánt bútorokat is. Több cím is készen áll, ahonnét szükség esetén azonnal el lehet hozni ágyakat, szekrényeket vagy más bútorokat. (Ezeket akkor hozzuk el, amikor valós igény van rá, mert külön raktározni a gyülekezet nem tudja.)

Szeretettel várjuk a felajánlásokat és azokat is, akiknek segítségre van szükségük!

 

komment

süti beállítások módosítása