...más nagyon szép verseket is találhatsz.
http://versek.extra.hu/vers/versek/Labnyomok.html

A 10.00. órakor kezdődő istentiszteleten történt a restaurálás után visszahelyezett oltárkép megáldása.
komment
A közepes és a kicsi után megtapasztalom milyen a nagy.
Szolgálatomat Kaposváron kezdtem egy közepes méretű gyülekezetben, ahol a gyülekezet méretéhez megfelelő infrastruktúra és gyülekezeti munkatárs volt.
Hódmezővásárhely egy magyarországi viszonyok között is kis gyülekezet volt. (mára inkább közepes :-) Nagyon sok tapasztalatot szereztem ottani szolgálatom alatt - sőt amióta eljöttem még többet tanulok az ottani szolgálatom élményeiből.
Orosháza a nagy gyülekezet. Nagyon nagy. 5 hét alatt átláttam az egyik végétől a másik végéig, megismertem szinte minden szolgálati ágat a gyerekektől az idősekig minden téren.
Megtapasztaltam, hogy nem csak a gyülekezet nagy, hanem a lehetőségek is. (Megértettem Gáncs püspök úr hasonlatát, amikor "zászlóshajónak" nevezte a gyülekezetet.)
A már meglevő alkalmak mellett újakat szeretnénk indítani, hogy még inkább meg tudjuk szólítani a városban élő embereket:
- Általános iskolás gyerekeknek indítottunk szerdánként bibliakörös alkalmat. ( ez egyenlőre csak nyáron van, de lehet, hogy szeptembertől is fog folytatódni szombatonként.)
- Szeptembertől indulnak a könnyűzenei istentiszteletek, s reménység szerint addigra össze áll egy állandó zenekar is. (A tagok megvannak, készülnek, de még rápihennek a nagy feladatra.)
- Már ebben az esztendőben nagyobb hangsúlyt helyezünk a nyugdíjas klub működésére, ami azt jelenti, hogy rendszeresen lesznek igei alkalmak és lelkészi szolgálatok a keddenkénti alkalmakon.
- Januártól indul egy új szolgálat gyülekezetünkben: Egy olyan komplex szolgálatot szeretnénk nyújtani időseknek, ahol hétfőtől péntekig 8. 00. - 16.00 óra között el lehet jönni a napközi otthonba, itt lehet beszélgetni, énekelni, ebédelni, mosni, fürdeni stb. stb. Emellett két szakember otthonaikban ápolná a betegeket, foglalkoznánk ebédszállítással és tanyagondnoki szolgálattal is. Ezzel a központtal rengeteg idős ember életlehetőségén tudunk majd javítani, ezen keresztül tudjuk hirdetni az evangéliumot és 5 embernek teremtünk munkahelyet.
- Januártól az átalakított helyiségekben baba - mama klubot, fiatal házasok körét, és fiatal felnőttek bibliaóráját is szeretnénk elindítani.
Folyt. köv..........

Szeretettel küldök két fényképet a mai GYBK napról.
( 16 - 17 kisgyerek és néhány szülő fogadta el a meghívásunkat a szerdai gyermek bibliakörös napra.) Folytatás vasárnap a gyerekistentiszteleten és jövő szerdán.)
http://laci73.blog.hu/media/GYBK.jpg
http://laci73.blog.hu/media/GYBK1.jpg

1. Új alkalom indult gyülekezetünkben a nyári szünet idejére: Minden szerdán 9.00. - 10.30. között GYERMEK – BIBLIAKÖRÖS DÉLELŐTTRE várjuk az általános iskolás fiatalokat a Győry terembe.
Az alkalom már szépen elindult, s külön öröm számunkra, hogy ezen az összejövetelen a résztvevő gyerekek nagy része a Családok Átmeneti Otthonának lakóiból kerül ki. (12 - 15 fő) (Aranyos gyerekek,akik sajnos lelki sebeket hordoznak, de nagy szeretet van bennük.)
Melléjük várjuk sok szeretettel – énekelni, beszélgetni, kézművesfoglalkozásokat végezni – a gyülekezetünkhöz tartozó gyerekeket is.
2. Elkezdtük szervezni a gyülekezetünk könnyűzenei csapatát. Egy olyan állandó közösségben gondolkozunk, akik hetente próbálnak, és rendszeresen szolgálnak majd a szeptembertől induló ifjúsági istentiszteleteken valamint reformáció ünnepén egy nagyobb darabot is megszólaltatnak. (Tudom, hogy nem én találtam ki, nagy hagyományai vannak ebben a gyülekezetben, csak megpróbálunk újra lendületet adni neki. Nagyon jó és nagyon értékes zenészek vannak, nagy baj lenne nem élni ezzel az Istentől kapott lehetőséggel.)
Szép napot!