1. Új alkalom indult gyülekezetünkben a nyári szünet idejére: Minden szerdán 9.00. - 10.30. között GYERMEK – BIBLIAKÖRÖS DÉLELŐTTRE várjuk az általános iskolás fiatalokat a Győry terembe.
Az alkalom már szépen elindult, s külön öröm számunkra, hogy ezen az összejövetelen a résztvevő gyerekek nagy része a Családok Átmeneti Otthonának lakóiból kerül ki. (12 - 15 fő) (Aranyos gyerekek,akik sajnos lelki sebeket hordoznak, de nagy szeretet van bennük.)
Melléjük várjuk sok szeretettel – énekelni, beszélgetni, kézművesfoglalkozásokat végezni – a gyülekezetünkhöz tartozó gyerekeket is.
2. Elkezdtük szervezni a gyülekezetünk könnyűzenei csapatát. Egy olyan állandó közösségben gondolkozunk, akik hetente próbálnak, és rendszeresen szolgálnak majd a szeptembertől induló ifjúsági istentiszteleteken valamint reformáció ünnepén egy nagyobb darabot is megszólaltatnak. (Tudom, hogy nem én találtam ki, nagy hagyományai vannak ebben a gyülekezetben, csak megpróbálunk újra lendületet adni neki. Nagyon jó és nagyon értékes zenészek vannak, nagy baj lenne nem élni ezzel az Istentől kapott lehetőséggel.)
Szép napot!