ISTEN VÁR RÁD!!!

"Te pedig most állj meg, hogy elmondjam neked az Isten beszédét" (1. Sám. 9.)

Naptár

március 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 Kedves Barátaim!

AZ OROSHÁZI EVANGÉLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG NEVÉBEN A KÖVETKEZŐ FELHÍVÁST SZERETNÉM TENNI:

Tudom, nem mondok újat azzal, hogy sajnos Orosházán is egyre nagyobb a szegénység. Látogatásaim alkalmával megdöbbenve tapasztalom, hogy milyen nehéz helyzetben élnek családok. Különösen is fájó, hogy olyan családokról van szó, ahol sokszor nem a saját hibájukból, felelőtlenségükből kerültek ilyen helyzetbe, hanem a gazdasági válság és a csökkenő - megszűnő - munkalehetőségek miatt. Becsületes szülőkkel találkoztam, akik 4 -5 gyermeket nevelnek / neveltek és most nincs mit enniük és nincs mivel fűteniük.
Tudom, hogy többen vagytok, akik kapcsolatban álltok ilyen családokkal és megpróbáltok segíteni nekik. Azt is tudom, hogy egy - egy család önmagában nem bírja felvállalni egy másik 6 -7 fős család minden gondját, de KÖZÖSSÉGKÉNT sokat tehetünk értük.

A gyülekezet eddig megpróbált segíteni, de teljesen beszűkültek a lehetőségeink - még az étkezése jegyet is ellehetetlenítették egy komoly adóteherrel.
Ezért egy másfajta összefogásra hívlak benneteket:
Az egyik gyülekezeti lakás üresen áll, ebből szeretnék kialakítani egy kis "élés és ruha kamrát".
Ide szeretném összegyűjteni  mindazon - számotokra nélkülözhető, de mások számára fontos - dolgokat, amivel segíteni tudtok.
TERMÉSZETESEN ANYAGI LEHETŐSÉGEITEKHEZ MÉRTEN!!!!!

Ami kérek:
Élelmiszer:
Ha nagy bevásárlást tartotok vegyetek néhány konzervet, tésztát, tartós tejet stb.
Ruha: Használható állapotban levő bármilyen ruha. (Kérem, hogy olyan ruhát hozzatok, ami mások számára még használható!!!)
Használt játékok:
Bútorok:  ezek tárolása nem az emeleten lesz, de szinte mindent használni tudunk - sőt tőletek egyből a címzetthez tudjuk szállítani. Ha jól össze van szervezve, ebbe be tudunk segíteni.
... a többit a fantáziátokra bízom!! Amit otthon láttok és nem kell, de másnak jó lehet, hozzátok el!

Én garantálom, hogy olyan helyre kerülnek a dolgok, ahol tényleg nagy szükség van rá!!

FONTOS: Bár az ötlet a lelkészek felől érkezett, de a kezdeményezés megvalósítása a gyülekezeti szolgálok feladata! Kérem, ne engem hívjatok, ha bármit hoznátok vagy vinnétek hanem az alábbi számokat:

Az adományok fogadását és kiosztását Iza végzi a Lelkészi Hivatalban: Őt keressétek hétköznaponként 8.30  és 16.00. óra között!! a 06 20 824 - 3425 telefonszámon vagy a Diakóniai Bizottság vezetőit, akik a szervezésben munkálkodnak: Kovács Tiborné - Ildikót: 06 20 824 - 7575 és Lázár Pálné - Marikát: 06 20 824 - 3809

Köszönöm a Családok Átmeneti Otthonának vezetőjének a közös munka lehetőségét - együtt még hatékonyabbak tudunk lenni!!!

Kedves Barátom!

HA EZT A FELHÍVÁST OLVASOD ÉS SZÜKSÉGED VAN VALAMIRE, AKKOR HÍVD BÁTRAN A MEGADOTT TELEFONSZÁMOKAT. TERMÉSZETESEN ELSŐBBSÉGET ÉLVEZNEK A GYÜLEKEZETÜNKHÖZ TARTOZÓ NÉLKÜLÖZŐK, DE MINDEN HOZZÁNK FORDULÓN MEGPRÓBÁLUNK SEGÍTENI.

HA TUDSZ, HOZZ FELAJÁNLÁST, DE AZ IS SEGÍTSÉG, HA A NÉLKÜLÖZŐKET BÁTORÍTOD ÉS ELKÍSÉRED HOZZÁNK!

MÁRIS EGY KÉRÉS: EGY CSALÁD, NÉGY GYERMEKKEL SZERETNE EGY ALBÉRLETBE KÖLTÖZNI, DE NINCS SEMMILYEN BÚTORUK. MINDENNEK ÖRÜLNÉNEK!!

Szeretettel mellékelem Ribár János esperes úr gondolatait:

Kedves Mindenki!

Deák Laci barátom és munkatársam ötlete pneumatikus ötlet, azaz a Szentlélektől jött. Tegyük ezt még tágabb környezetben közzé, ez egy szent akció, mert sajnos igaz a megállapítás, hogy egyre többen szorulnak segítségre a szegényég miatt. Reménység szerint pozitív tartalmú kormányváltás lesz, és talán a tolvajok és BKV-ézök után – remélhetőleg – végre egy normális kormány jön, de még akkor is sokáig fog tartani, mire a szegénységet felszámolják, vagy egyáltalán enyhíteni tudják. Mert amit az elmúlt 8 évben országunk, hazánk ellen elkövettek, az felér egy holokauszttal, felér egy rettenetes népirtással, és ennek a keserű következményét nem lehet hetek, vagy hónapok megszüntetni, még sok év kell ahhoz, hogy a magyar élet gazdaságilag és morálisan helyreálljon, abban az esetben, ha tényleg lesz egy olyan kormányunk, amelyik a nemzet újraéledését akarja.

Nagyon támogatom az akciót, sőt egész egyházmegyei szintre kiterjesztem az ötletet. Ez az összefogás emlékeztethet bennünket az ősegyház un. jeruzsálemi akciójára, csak itt most közvetlenül a közelünkben élőkre koncentráljunk. Krisztusi feladat!

Áldás-mondással támogatom és minden módon segítem ezt a szent akciót: Zsolt 140,13 Tudom, hogy az ÚR felkarolja a nyomorultak ügyét, a szegények jogát. – rajtunk keresztül!

Ribár János s/s

1 komment

süti beállítások módosítása